Gazdaság
Tőzsdepalota (tőzsdepalota)

Mégis lesz valami a volt tévészékházból

24.hu
24.hu

2017. 04. 10. 14:57

Korábban a témában:

Három évvel ezelőtt jelentette be a tulajdonos, hogy elkezdi a volt tévészékház, egykori tőzsdepalota felújítását. A látványos első kapavágást eddig nem követte semmi: de most úgy tűnik változik a helyzet, ugyanis elkezdik az üzlethelyiségek és irodák bérbeadását az átépítést követően.

A Szabadság téri grandiózus épületet birtokló kanadai Tippin cég ugyan már 2014-ben bejelentette, hogy restaurálják, majd irodaként hasznosítják az egykori tévészékházat, de eddig semmi érdemi nem történt. (Az első bérlők beköltözését 2017 elejére tűzték ki.)

Piaci hírek szerint Michael Tippin árulta az épületet, mégpedig 50-60 millió euróért, azaz 15-18 milliárd forintért, de a tárgyalások rendre elakadtak. A volt tőzsdepalotáért egyébként 2006-ban 4,6 milliárdot fizettek, ráadásul úgy, hogy az épületet a Magyar Televízió még három évig bérelte, írta a Napi.hu.

A lapnak Tippin magyarországi cége cáfolta az eladási szándékot és a célárat is. Megítélésük szerint ugyanis ilyen kvalitású ingatlan egész Európában ritkaságnak számít. Kérdésünkre írásban azt is közölték, hogy már folynak a feltárási munkák – amelyekről egyébként 2014 tavaszán látványos felvételek készültek – majd ezt követően elkezdődik a restaurálás és átépítés.

Az irodák és üzlethelyiségek kiadása vélhetően magas áron történhet, szakértők szerint az irodák esetében elképzelhető 20 euró/hó/nm körüli ár is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.