Gazdaság

Kettészakadt az ország: keleten havi 60 ezerrel keresnek kevesebbet

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 03. 30. 06:16

A legszegényebb és a leggazdagabb megyékben élők havi átlagbére között 64 ezer forint volt a különbség tavaly - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Magyar Nemzet csütörtökön.
Korábban a témában:

A legtöbbet a fővárosiak keresték, ott tavaly több mint 226 ezer forint volt a nettó átlagkereset. A leggazdagabbnak számító Győr-Moson-Sopron megyében több mint nettó 182 ezer forint volt a havi nettó átlagkereset. Érdekességként kiemelték, hogy Pest megye csak a hetedik a sorban. Az utolsó három helyen Nógrád, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll. Utóbbi megyében tavaly a nettó 120 ezer forintot sem érte el az átlagkereset.

A cikkben kitértek arra is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat régiónként is megvizsgálta a foglalkoztatási adatokat, s eszerint 2016-ban mindegyik régiót bővülő foglalkoztatási arány és csökkenő munkanélküliségi ráta jellemezte. Uniós összehasonlításban mindkét mutató – a foglalkoztatási arány és a munkanélküliségi ráta – is jelentős mértékben javult tavaly Cipruson, Horvátországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Magyarországon is – írta a Magyar Nemzet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Prága, 2017. október 20.
Andrej Babis szlovák származású cseh milliárdos, volt miniszterelnök-helyettes, az ANO mozgalom elnöke egy szavazóhelyiségbe érkezik Prágában, a kétnapos képviselőházi választások első napján, 2017. október 20-án. (MTI/EPA/Filip Singer)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.