Gazdaság

Saját cége nyert 15 milliárdot a kormányközeli alapítványtól

A Magyar Nemzet a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény alapján arról ír, hogy egyedüli ajánlattevőként 15 milliárd forintot nyert az Erzsébet Táborok Kft. azon a pályázaton, amelyet saját tulajdonosa, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány írt ki a rászoruló gyerekek táboroztatására. A cég feladatai közé tartozik a tábori szálláshelyek üzemeltetése, valamint az étkeztetés megszervezése is.

A 15 milliárdos összegért 2017–2020 között kell elvégezni ezeket a feladatokat, évente pedig valamivel több mint 38 ezer gyereket, valamint az őket kísérő felnőtteket kell ellátni. A Közbeszerzési Értesítő szerint a cég alvállalkozókat  is bevonna: várhatóan tehát más vállalkozás végzi majd az őrzés-védelmi, a kertészeti, az élelmiszer-alapanyaggal, valamint a takarítással kapcsolatos feladatokat.

L. Simon és Pancho Aréna

Tavaly a kormány kettéválasztotta a szociális üdültetési feladatokat: felnőttek nyaraltatása a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál maradt, a gyermek- és ifjúsági táborok szervezési joga pedig az alapítványhoz került, amelynek az a Hornyák Tibor a főtitkára, aki korábban L. Simon László volt kulturális államtitkár kabinetfőnöke volt.

Az alapítvány alapítói jogai korábban a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez kötődő Szent Ágota Alapítványhoz kerültek. Az egyházmegye vezetője pedig Kiss-Rigó László püspök, akinek a Magyar Narancs cikke szerint külön helyet tartanak fenn a felcsúti Pancho Arénában – emlékeztet a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik