Gazdaság

Szlovákia vasárnapi boltzárat villantott

Elelmiszer(210x140).jpg (Array)
Elelmiszer(210x140).jpg (Array)
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden a munka törvénykönyve azon módosítását, amely az összes állami ünnepre és a munkaszüneti napokra is kiterjeszti az üzletek nyitva tartásának tilalmát. A kormánykoalíció által beterjesztett módosítás idén májustól lép hatályba.

A boltok nyitva tartásának tilalma Szlovákiában eddig az év négy napjára vonatkozott, az újév napjára, amely egyidejűleg az 1993-ban önállósodott Szlovák Köztársaság megalakulásának a napja, húsvét vasárnapra, illetve karácsonyra, konkrétan december 24-re déli 12 órától és 25-re, az egész nap folyamán. A vonatkozó jogszabály ezeknek a napoknak a számát bővíti ki az összes államünnepre és az úgynevezett munkaszüneti napokra, amelyekből együttvéve 16 van évente.

A változás alapján például már a jövő év húsvétjának pénteki, vasárnapi és hétfői napján, illetve már az idei karácsony második napján is zárva tartanak a boltok Szlovákiában. Az üzletek kötelező zárva tartása alól néhány kiskereskedelmi egység teljeskörű kivételt kapott, ilyenek például a benzinkutak, a gyógyszertárak vagy a szuvenír boltok. Ezen felül a tilalom bizonyos ünnepnapokon – május nyolcadikán, szeptember elsején az alkotmány napján, illetve november elsejei halottak napján – nem vonatkozik majd a virág- és kegyeleti tárgyak árusaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik