Gazdaság

Itt a háború vége: megegyezett a Csíki Sör és a Heineken

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.

Ebben közölték:

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez.

A közleményt a Csíki Sör Manufaktúra a helyi közösségnek, a támogatóknak, Magyarország kormányának és Hódmezővásárhely önkormányzatának címzett köszönetnyilvánítással toldotta meg. A megegyezésre azt követően került sor, hogy pénteken Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter és a hódmezővásárhelyi önkormányzati testület is ellátogatott a Csíki Sör Manufaktúra csíkszentsimoni gyárába, és a magyar kormány mindkét felet megegyezésre biztatta.

A miniszter a gyárlátogatás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: azok a magyar vállalkozások, amelyek bajba kerülnek, számíthatnak a magyar kormány segítségére; azok a multinacionális vállalatok pedig, amelyek egy magyar vállalkozás kárára visszaélnek a hatalmukkal, arra számíthatnak, hogy

a magyar kormány fel fog lépni velük szemben.

Totális támadás

Idén januárban derült ki, hogy a Heinekennek adott igazat a román bíróság az Igazi Csíki Sör gyártójával szemben. A csíkszentsimoni székhelyű cég évek óta jogi harcban állt a nemzetközi multival, amely a romániai piacon többek közt a Ciuc nevű sörrel van jelen. Az erdélyi magyarok körében a Ciuc is „csíkiként” közismert, de a Heineken a „Csíki Prémium” szóvédjegyet is bejegyeztette Romániában.

A döntés után magyar kormányzati össztűzbe került a Heineken, a hadjáratot Lázár János vezette. Múlt héten a hvg.hu arról értesült, hogy a kormány totális támadásra készül a Heineken ellen, az önkényuralmi jelképtilalommal próbálkozó törvényjavaslat csak az előszele volt a további támadásoknak. Mint írtuk, Lázár János és Semjén Zsolt jegyezte azt a törvényjavaslatot, ami megtiltaná az önkényuralmi jelképek használatát az üzleti életben is, így a Heineken logójában szereplő vörös csillag is a tilalom alá esne.

Azt lehetett tudni, hogy Orbán Viktor is támogatja a Lex-Heinekent, volt szó visszavonásról is, azonban ezt Lázár és Semjén cáfolta. Utóbbi elismerte egyébként, hogy a Heinekent szívatják a vörös csillagos törvényjavaslattal.

A Lex Heineken melletti kiállást így magyarázta a hvg-nek egy befolyásos kormányzati szereplő: Ez nem jogi kérdés, maximum harmadsorban az. A lényeg, hogy a Heineken nem viheti el szárazon, hogy megsértette az erdélyi magyarokat, végső soron a magyar nemzetet.

A tét – ha eddig nem lett volna egyértelmű – csak a felszínen az, hogy „megvédjen a kormány egy, a mocskos multi által eltaposni kívánt magyar székelyföldi manufaktúrát. Azzal ugyanis, hogy a Heineken „támadását” a kormány szimbolikusan kiterjesztette nemcsak egész Erdély, hanem a komplett határon túli magyarság elleni támadássá, a védelmét pedig az egész magyar nemzet megvédésévé, erősen kilóg a lóláb, hogy a jótettel valójában az egy év múlva begyűjtendő határon túli szavazatokért szállt harcba – fogalmazott a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik