Gazdaság

Varga Mihály: szó sem lehet új adó bevezetéséről

Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(210x140).jpg (Array)
Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(210x140).jpg (Array)

Az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, és nem is tervez ilyet – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjúban, és egyúttal megdöbbentőnek tartja, hogy az MSZP vagyonadót vezetne be, ha 2018-ban hatalomra kerülne.

A vagyonadó bevezetéséről a párt miniszterelnök-aspiránsa, Botka László beszélt a napokban. Szeged polgármesterének közlése szerint az új adóval évente háromszázmilliárd forintot szednének be a szocialisták által gazdagoknak minősített személyektől, az így elvont pénzeket pedig a szegényebbek között osztanák szét. Vélhetőleg bizonyos ingatanokra, vagyontárgyakra és fizetésekre vetnék ki az új terhet.

Inkább az adóbeszedést erősítik

A lap hétfői számában Varga Mihály kifejtette: a kormány inkább a feketegazdaság visszaszorításával garantálja az állam bevételeit. Elmondta, ezt a célt szolgálta korábban az online pénztárgépek rendszerbe állítása és a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus adóhivatali szisztéma elindítása is: az intézkedések az elmúlt két évben kétszáz-háromszáz milliárd forintnyi többletbevételt hoztak.
A digitalizáció révén pedig hamarosan újabb elemmel bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketegazdaság elleni eszköztára.

A szaktárca már dolgozik az újabb intézkedésen, így a cégek számlázását is bekötik majd az adóhivatalhoz. A minisztérium idén felgyorsítja azt a munkát, amely az online számlázás bevezetéséhez szükséges, így a jövőben a vállalkozások legfontosabb pénzügyi adatait is láthatja majd az adóhatóság – jelezte Varga Mihály, és hangsúlyozta: nem tartja erkölcsös és ésszerű gondolatnak újabb közteherrel sarcolni azokat, akik legális, adózott jövedelemből vásároltak például otthont maguknak vagy a családjuknak.

Van vagyonadó, de nem központi

A Kettősmérce.blog.hu cikke is a vagyonadóval foglalkozott nemrégiben. Kitértek rá, Magyarországon már most is van vagyonadó, pl. a helyi adóként fizetendő telek- és építményadó. Viszont központi vagyonadó valóban nincs – azt a szocialisták 2009-ben próbálták bevezetni. Jelenleg sem ingatlan, sem ingó vagyontárgyaink birtoklása okán nem fizetünk adót a központi költségvetésbe.

Pedig a cikk szerint a hazai adórendszer elbírná a központi vagyonadót, sőt igen fontos szerepe lehetne nem csupán egy igazságosabb közteherviselés kialakításában, de a feketegazdaság elleni fellépést is erősítené, ráadásul bevezetése lehetővé tenné egyéb adók csökkentését. A nemzetközi gyakorlat általában nagyobb szerepet szán a vagyonadónak. A cikkben megjegyzik: nem véletlenül kapja a magyar kormány immár évek óta azt a tanácsot így-úgy becsomagolva, hogy növelje a hazai adórendszerben a vagyonadó szerepét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik