Gazdaság

Csepreghy szerint minden magyart össze lehet kötni Orbán Viktorral

csepreghy nándor (Array)
csepreghy nándor (Array)

A 444 tudósítása szerint a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese két hete az ELTE-n védte a kormányt egy korrupcióról szóló beszélgetésen. Csepreghy Nándor az ELTE-n ellenzéki marketingjelszónak nevezte a rendszerszintű korrupciót.

Szerinte a jelenlegi kormányzattal szemben ma Magyarországon nincs politikai alternatíva, és ezért húzza rá mindenre az ellenzék a korrupciót, mert azt gondolják, hogy ezzel tudják támadni őket.

A portál konkrét korrupciós ügyekről is keményen kikérdezte az államtitkárt, aki próbált hárítani, és mindenre egy kóser magyarázattal szolgálni. Szerinte pl. egy-egy emberre, pl. Mészáros Lőrincre, vagy Tiborcz Istvánra irányítani azt a dühöt, ami az emberekben van, inkorrekt.

Mészáros Lőrinc nem Mészáros Lőrincként mint magánember nyerte a közbeszerzéseket. Azok a cégek, amik ma közbeszerzéseket nyernek, és azok a cégek, amiket a média részben tényleges cégadatok, részben feltételezések alapján Mészáros Lőrinchez köt, azok nem az elmúlt 4-5 évben indultak meg és kezdtek közbeszerzéseket nyerni. Ez azért fontos különbség, mert a vádak mindig egy-egy személyről szólnak, a szerződések viszont cégekkel köttetnek meg. A vita tárgya itt az, hogy a közbeszerzések tudják-e garantálni, hogy a közérdeknek megfelelő ár-érték arányú beruházások valósuljanak meg. Tőlem aztán az összes közbeszerzést megnyerheti Mészáros Lőrinc, vagy akár Simicska Lajos, hogyha ezt a szempontot tudják garantálni – mondta többek között.

A portál feszegette többek között azt is, hogy lehet, hogy a G-nap, illetve Orbán és Simicska konfliktusa óta SImicska nemigen, Mészáros annál inkább nyer a közbeszerzéseken. Érdekes válaszokat kaptak, többek között azt, hogy Simicska ára túl alacsony volt pl. az M4-es építkezésnél, és hogy az államnak viszont azt kell néznie, hogy az, amire szerződik egy piaci szereplővel az meg is valósuljon.

Kartellgyanúval kapcsolatban mondta azt, hogy

Ez egy 10 milliós ország, ha akar, mindenkit össze tud kötni mindenkivel.

Szóba kerültek a politikusi vagyonnyilatkozatok, és az ezzel nem feltétlenül összhangban található életvitelek is. A végkifejlet pedig az volt, hogy Csepreghy becsületesnek tartja azt a politikai közösséget, melynek ő is tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik