Gazdaság

Az előző évi gyenge teljesítményt már meg tudta haladni az építőipar

2017 januárjában az építőipari termelés volumene 18,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist. 2016 januárjában ugyanis jelentősen visszaesett az építőipar termelése, amiről ezt írtuk.

2016 januárban az uniós forrásokból végzett munkák egy évvel korábbi befejezése után 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a 2015 januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott.

A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 32,8 százalékkal bővült, míg egyéb építményeké 3,0 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 4,6 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.

2017 januárjában az előző év azonos hónapjához képest:

  • A két építményfőcsoport termelésének volumene eltérően alakult: az épületeké 32,8 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,0 százalékkal csökkent. Az épületek építésének növekedése januárban is elsősorban ipari épületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye.
  • Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 45,8 százalékkal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent. A speciális szaképítés termelése 24,2 százalékkal nőtt.
  • A megkötött új szerződések volumene 211,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 287,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 152,7 százalékkal emelkedett. Az épületeknél több szerződést kötöttek sportlétesítmények, ipari, raktár- és kereskedelmi épületek építésére. Az egyéb építmények építményfőcsoportban több nagy értékű szerződést kötöttek gyorsforgalmi utak építésére.
  • Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene január végén 122,8 százalékkal meghaladta az előző évi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké – a januári nagy értékű új szerződéseknek köszönhetően – 43,6, az egyéb építményeké 218,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Elemzők: elindult a fordulat az építőiparban

Kedvező fordulatként értékelték a friss adatokat az MTI által megkérdezett szakértők. Szerintük elsősorban az 5 százalékos áfakulcs jövője és a munkaerőhiány határozza meg a szektor jövőbeli teljesítményét.

Virovácz Péter (ING Bank): kiemelkedő a januári adat, a kétszámjegyű növekedés szokatlanul nagy dinamikát mutat. A szakértő szerint nem váratlan a jó teljesítmény, mivel a tavalyi bázis nagyon alacsony volt az uniós beruházások elmaradása miatt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kommentárja szerint a növekedés mértéke a kérdés, amit befolyásolhat az is, hogy az építőiparban lesz-e elegendő munkaerő a fejlesztésekhez.

Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója kommentárjában kiemelte: a lakáspiac idei történéseit főként az átmeneti időtartamra bevezetett 5 százalékos áfakulcs jövője körüli bizonytalanságok és az építőipari kapacitások szűkössége határozza meg.

Az építőipar januári teljesítménye “szinte kilőtt”, emögött a tavaly indított beruházásösztönző lépések húzódnak meg, amelyek jelentősen hozzájárulnak az idén az építőipar bővüléséhez – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán az januári építőipari adatokat kommentálva.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatójának szakmai állásfoglalása:

Visszaigazolva látjuk a Magasépítés 2017 konferencián elmondottakat, miszerint a magasépítő ipar jelentős bővülést mutat. Ezt vártuk, ennek most nagyon örülünk.
A 32,8%-os bővülés visszaigazolja a piac szereplőinek várakozását. Látszik az ipari-, logisztikai létesítmények bővülése, amit a magasépítők régóta szerettek volna.
Különösen nagy öröm ezeket az adatokat látni, tavaly is egy jó évre számítottunk, ez részben teljesült is, de idén mindez csak erősödik, fokozódik. A tavasz érkeztével felgyorsulnak a szerződéskötések és jelentős munkakezdés indul. Legyünk pozitívak, mindannyian az épületek építésének kereslet növekedésére vártunk, elérkezett a magasépítők ideje. Szép, de küzdelmes és kihívásokkal teli időszak előtt állunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik