Gazdaság

Új módszerrel hajtaná be a tartozásokat a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kényszerítő lépések helyett jóval többször küldött felszólítást az adósoknak - nyilatkozta Tállai András, a hivatal vezetője a Magyar Időknek.

A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a múlt évben több mint 260 milliárd forintot tett ki a behajtási bevétel.

A hatóság a múlt évben majdnem félmillió fizetési felszólítást postázott az elmaradással küzdő cégeknek és magánszemélyeknek, kétszer annyit, mint az előző évben.

A tájékoztatás után az érintettek kijavíthatják hibájukat, lehetőséget kapnak a korrekcióra. Hozzátette, hogy a nem fizetők ügyében azonban már a törvény engedte szigorral lépett fel a NAV.

A hatóság az elmúlt évben több százezer inkasszót bocsátott ki, emellett tízezrével rendelte el az adósok munkabérének részbeni elvonását, valamint ingóságok és ingatlanok lefoglalását.

Az inkasszóval kapcsolatban Tállai András megjegyezte, tavaly több mint 11 millió alkalommal küldött érdeklődő levelet a NAV a hazai bankszféra szereplőinek, háromszor annyit, mint 2015-ben.

Az adótartozások miatt tavaly lefoglalt ingóságok közel fele ruházati termék volt, de sok gépjármű is a NAV-hoz került ilyen okból. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik