Gazdaság

Jobban megfejné Gyöngyöshalász az Apollo Tyrest is

apollo (apollo tyres, )
apollo (apollo tyres, )

A kilátásba helyezettnél nagyobb mértékű helyi iparűzési adót (hipa) szedne be Gyöngyöshalász az Apollo Tyres hamarosan megnyíló gumiabroncsgyára után – írta pénteken a Világgazdaság.

Pásztor János polgármester a lapnak azt mondta, a település korábbi vezetője 2014 márciusában testületi döntés nélkül olyan kötelezettségvállalási nyilatkozatot kötött a gyárral, amelynek értelmében a cégnek az első négy évben 0,075 százalék, az ötödik évtől pedig 0,75 százalék iparűzési adót kell fizetnie.

A polgármester elmondása szerint a településen mintegy száz vállalkozás működik, amelyek a bevételük 2 százalékának megfelelő hipát fizetnek, az Apollo Tyres tehát jelentős kedvezményt kapna, a település pedig minimális adóbevételhez jutna.

Az előző polgármester arra is kötelezettséget vállalt, hogy a gyárnak nem kell építmény- és telekadót fizetnie, amelyből 200 millió forintja lehetne a községnek – tette hozzá.

A tárgyalások jelenleg zajlanak, a polgármester mindkét fél számára előnyös megállapodást szeretne elérni – írta a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik