Gazdaság

WSJ: Orbán nacionalista politikája nem árt a gazdasági növekedésnek

Legalábbis rövid távon nem okoz hátrányt.

Magyarország és Lengyelország példája is azt mutatja, hogy a nacionalista politika nem feltétlenül veti vissza a gazdaság teljesítményét, legalábbis rövid távon – írta csütörtökön a The Wall Street Journal európai kiadása.

Az üzleti lap emlékeztet: Magyarországon 2010 óta átlagosan évi 1,6 százalékos volt a gazdasági bővülés, ami meghaladja az uniós átlagot, a 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta pedig a harmadik legalacsonyabb a tagállamok között. A cikk szerint ez részben azzal magyarázható, hogy Magyarország nem vezette be az eurót, a forint leértékelődése pedig ösztönző hatással van az exportra.

A nacionalista politikát folytató budapesti kormány különadókat vetett ki a jelentős részben külföldi kézben lévő banki és kiskereskedelmi szektorra, valamint a lakossági közüzemi költségek csökkentésére kötelezte a közműszolgáltatókat

– írta a WSJ, amely azt is megjegyezte, hogy „az illiberális demokrácia bajnokának számító” Orbán Viktor 2010 óta többször is összekülönbözött az Európai Unióval a központi bank és a bíráskodás függetlenségének kérdése kapcsán.

Mint írták, Orbán a bírálói szerint aláássa a demokráciát, illetve a bíróságok és a sajtó függetlenségét, de „sajnos ami árt a demokráciának, az nem feltétlenül árt a gazdasági növekedésnek is”.

Donald Trump amerikai elnök megválasztása és a Brexit kapcsán viszont kiemelték, hogy a szabadkereskedelmet, a bevándorlást és a külföldi befektetéseket ellenző nacionalista politikák hosszú távon negatív hatással vannak a növekedésre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik