Gazdaság

Megvan, kik vehetik át a bezárásra ítélt Alexandra-boltokat

A Líra csoport könyvkiadói partnereinek küldött tájékoztatóból derül ki, mi lehet az egyes Alexandra-üzletek sorsa. Mint a levélben írják, a Móra Könyvkiadó és a Líra csoport közösen hozta létre a Janikovszky és Kolosi Kft.-t azzal a céllal, hogy bérbe vegyen bezárásra ítélt Alexandra-könyvesboltokat.

Az új cégnek az elmúlt időszakban már több bérbeadóval sikerült szerződést kötnie, és terveik szerint mintegy 25 egykori Alexandra-üzletet vesznek majd át. A könyvesboltok megállapodás szerint Líra Móra Könyvesbolt vagy Könyváruház néven, a Líra bolthálózatába integrálva fognak működni. A Líra Könyv Zrt. pedig teljes felelősséggel veszi át bizományba azokat a könyveket is, amelyeket a Líra Móra Könyvesboltok értékesítenek majd.

Elképzelésük szerint az átvett könyvesboltok munkatársait a Janikovszky és Kolosi Kft. szerződteti, és rövid zárva tartás (leltár, pénztárgépcsere, könyvkészletfrissítés) után friss készlettel várják majd a vásárlókat.

Úsznak az adósságban

Mint ismert, az Alexandra tetemes tartozást halmozott fel, a könyvesboltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től több mint kilencmilliárd forintot követel 102 hitelező. Korábban szárnyra kapott már egy hír a boltok és a dolgozók megmentésével kapcsolatban, de azt a könyvhálózat atyja, Matyi Dezső tudatos félrevezetésnek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik