Gazdaság

Másfélszeresére ugrott a boltokban a túlórák száma

A bolti kiskereskedelem létszámadatait böngészve egyértelmű, hogy a sokat emlegetett létszámhiány mellett – a blokkk.com számításai szerint mintegy 18 ezer ember hiányzik a boltokban – nem sikerült a létszámot feljebb tornázni, pedig volt béremelés.

2016-ban a bolti fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők) havi bruttó átlagkeresete éves szinten 161 ezer forint volt, a 2015 évi 148 ezer forinttal szemben. Ez 9 százalékos emelkedés, éppen kétszerese a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének ugyanebben az időszakban. Többet mutat azonban az, hogy 2016 utolsó negyedévében már 172 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset, az év eleji 154 ezer forinttal szemben, tehát év közben folyamatos volt a bérek emelés.

És mindeközben a teljes körű mutató szerint egy  fikarcnyit sem nőtt a létszám 2016-ban (368 ezer fő) az előző esztendőhöz képest (369 ezer fő) a foglalkoztatottak – tehát a boltokban bármilyen minőségben ügyködők – körében – állapítja meg a portál. Az alkalmazotti létszám is mindössze 2,7 százalékkal emelkedett.

Így aztán jobb híján túlóráztatnak – 2016-ban már 5,7 millió órára nőtt a pluszmunka ideje. 2010-ben még 2 millió túlórával kevesebbet kellett teljesíteniük a dolgozóknak – azóta folyamatosan nőtt a mutató. Vagyis 6 év alatt másfélszer annyi lett a túlóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik