Gazdaság

Bebábozódott az építőipar, innen szép nyerni

építőipar (építkezés, építőipar, )
építőipar (építkezés, építőipar, )

Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Ez a rendszerváltás óta a legrosszabb adat. Ugyanakkor az idén jelentős javulás várható.

Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33,0 százalékkal. A legnagyobb visszaesés az út- és vasútépítő vállalkozások termelésében volt – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az éves adat tartalmazza a tavaly decemberi 14,9 százalékos visszaesést a 2015 azonos hónapjában mért  8,1 százalékos éves emelkedés után. Éves összevetésben azóta sem volt növekedés, 2016 minden hónapjában csökkent az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Tavaly decemberben az épületek építése 5,8, az egyéb építményeké 25,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek decemberben az építőipar termelése 1,4 százalékos emelkedését mutatta  az előző hónaphoz hasonlítva. A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

Bár az MTI nem említi, az uniós támogatások elmaradása miatt csökkentek az építőipar beruházások, viszont idén nagy felfutás várható, így az építőipar is bővülni fog a 2016-os alacsony bázis miatt.(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik