Gazdaság

Átrendezheti a taxis piacot az online kassza bevezetése

A taxisokra az év elejétől terjesztették ki az online kassza alkalmazását, többségük be is szerelte az új készüléket. Azoknak pedig, akik nem rendelkeznek online pénztárgéppel – a többi szolgáltatói szektor szereplőihez hasonlóan –, számlát kell adniuk, és havonta tételes bevallást kell készíteniük, amit be kell benyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Hogy mennyivel lehet jobb az online kassza helyett a számlázás, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Úgy tűnik, az online kasszák bevezetése nem csak a fehéredés irányába hat, hanem mozgolódást is elindított a piacon.

Nem lett több vagy kevesebb taxis a piacon, hanem az online kassza bevezetése miatt eltérő feltételeket kínálnak a kocsikat bérbeadó vállalkozók, ezért a személyszállítók mozgolódni kezdtek, a számukra előnyösebb helyekre szegődnek el – nyilatkozta az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a Világgazdaságnak.

Átruháznák a felelősséget

Több társaság is taxisokat toboroz. Ennek kapcsán Metál Zoltán elmondta: valójában arról van szó, hogy azok a vállalkozók, akik korábban bérbe adták autóikat a taxisoknak – akik így napi néhány órára bejelentett munkavállalók lettek, miközben akár tíz órán át dolgoztak – az online pénztárgép január elsejei bevezetése következtében ezeket a dolgozókat szeretnék kényszervállalkozóknak látni.

Mégpedig azért, hogy az online pénztárgépek használata során felmerülő következményeket – például az esetleges bírságot – a taxisok és ne a vállalkozók fizessék meg. Vagyis az autójukat bérbeadó vállalkozók – akik kapcsolatban állnak a taxitársaságokkal – átruháznák a korábban őket terhelő felelősséget a taxisokra.

Ez a jelenség pedig elindított egy mozgást a taxispiacon – elsősorban oda szegődnek a fuvarozók, ahol előnyösebb feltételeket kínálnak nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik