Gazdaság

A mezőgazdaság automatizáltsága nagy lehetőségeket rejt magában

A magyar előrébb tart, mint a francia vagy a német mezőgazdaság automatizáltság szempontjából - véli Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője. A technikai vívmányok ebben az ágazatban is inkább lehetőségeket rejtenek magukban, mint sem veszélyt munkahelyekre - mondta el a szakértő.

A magyar mezőgazdaság automatizáltság szempontjából jó helyen áll, Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője szerint. A szakértő elmondta, hogy az előnyünk abban mutatkozik meg, hogy nagyobb területeken gazdálkodunk, mint például a franciák vagy a németek, így a technikai vívmányok e terén jobb kihasználhatóságot jelentenek számunkra. Itthon a precíziós gazdálkodás alapját már szinte mindenhol megteremtették, amelyet egyre szélesebb körben használnak, így a permetezésben már.

Ezekre a vívmányokra érdemes pozitívan tekinteni, hiszen ez által hatékonyabb és eredményesebb termelés érhető el, amely az emberek magánszféráját is erősíteni képes, illetve takarékosabb és környezetbarátabb termelést eredményezhet, véli Harsányi Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik