Gazdaság

Hiába tömtek több bért az eladók markába, nem nőtt a létszám

kisbolt (kisbolt, )
kisbolt (kisbolt, )

A Központi Statisztikai Hivatal beszámolójára hivatkozva írja a Blokkk.com, hogy 2016 novemberében a boltokban, áruházakban fizikai munkát végző eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete szépen szépen, 25 ezer forinttal emelkedett a tavalyi első negyedév átlagához képest novemberre, így túllépte a 179 ezer forintot. Miközben a bolti kiskereskedelem növekedési üteme 5% alatt mozgott.

Azonban hiába növelték szépen a béreket, a létszámot így sem igen tudták növelni, derül ki szintén a statisztikából. A fizikai dolgozók 139,6 ezren voltak januárban, és novemberben is csak 139,9 ezren lettek.

Megállapítják azt is, hogy a legrosszabb helyzetben az élelmiszerboltok vannak, ahol novemberben kevesebb eladó dolgozott, mint januárban. És a különféle iparcikk boltokban sem jobb a helyzet, ott sem volt nagyobb létszámmegugrás, annak ellenére sem, hogy ezek jobban fizetnek, mint az élelmiszeresek.

A portál szerint azt még nem tudni, hány olyan kisbolt lesz, aki nem fogja tudni kitermelni az idei minimálbér-emelést. Mint korábban írtuk, jó eséllyel a kisboltosok lesznek a minimálbér-emelés legnagyobb vesztesei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik