Gazdaság

Budai Gyula nem büntetné tovább az oroszokat, ha rajta múlna

budai gyula (budai gyula)
budai gyula (budai gyula)

Magyarország továbbra is kitart az Európai Unió egysége mellett az Oroszország elleni szankciók ügyében, de az az álláspontja, hogy nem szabad automatikusan meghosszabbítani az ukrán válság miatt bevezetett büntetőintézkedéseket – mondta a közmédiának pénteken Berlinben Budai Gyula, miután az Oroszországgal folytatott kapcsolatokért felelős német kormánybiztossal tárgyalt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa Gernot Erlerrel folytatott megbeszéléséről:

Világossá tettem, hogy Magyarország változatlanul nem ért egyet a szankciók politikájával, mert az a meggyőződése, hogy “egy politikai válságot nem lehet gazdasági büntetőintézkedésekkel rendezni”. Ugyanakkor kitartunk az EU egysége mellett, de a szankciók automatikus meghosszabbítása helyett vitát sürgetünk. Minden tagállamnak meg kell adni a lehetőséget véleménye kifejtésére, és az így kibontakozó diskurzusban kell kiérlelni a közös döntést a szankciók jövőjéről.

Azzal kapcsolatban, hogy a pénteken hivatalba lépő amerikai elnök, Donald Trump a napokban egy interjúban jelezte, hogy a nukleáris leszerelés területén elérhető eredményekért cserébe lehet szó az Oroszország elleni szankciók visszavonásáról, Budai Gyula elmondta, hogy a német kormány elutasítja a két kérdés összekapcsolását. Berlin álláspontja szerint a nukleáris leszerelés és az ukrán válság két teljesen külön ügy – ismertette a KKM miniszteri biztosa.

Rengeteget veszettünk már rajta

Budai Gyula hozzátette, hogy a szankciókra válaszul az uniós mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre kivetett orosz beviteli tilalom miatt a magyar gazdaság két és fél év alatt már csaknem hétmilliárd euró veszteséget szenvedett el.

Németország vesztesége is tetemes, Oroszországba irányuló exportja a 2014-es mintegy 80 milliárd euróhoz képest megfeleződött. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország számára a nyitott gazdasága révén az export az egyik legnagyobb bevételi forrás, és közép-európai fekvése miatt sokkal közelebb van a válsággóchoz, ezért egészen másként érinti az uniós szankciós politika és az orosz kormány embargója – mutatott rá Budai Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik