Gazdaság

Januárban gondolnak legtöbben a halálra

sir(430x286)(1).jpg (sírkert, sír, temető, )
sir(430x286)(1).jpg (sírkert, sír, temető, )
Az év más időszakaihoz képest januárban 62 százalékkal többen kötnek haláleseti életbiztosítást.

A 4Life Direct biztosításközvetítő több tízezer magyar ügyfél 2014-2016 között vizsgált adata alapján jutott arra, hogy a tendencia hátterében – ellentétben sok más típusú életbiztosítással – elsősorban lélektani-pszichológiai tényezők állnak.

Az ünnepek felerősítik az érzelmeket és a családtagok iránti gondoskodás vágyát.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai szerint 2010-2015 között 16 milliárdról 39 milliárd forintra nőttek a halálesetre szóló biztosításokhoz kapcsolódó díjbevételek. A haláleseti életbiztosítások jellemzően az idősek, illetve az 55 év felettiek körében népszerűek. Noha nincs racionális pénzügyi magyarázat erre, a halálesetre szóló biztosításkötések száma januárban ugrik meg, az év más időszakaihoz képest

62 százalékkal többen kötnek haláleseti életbiztosítást.

A dömping mögött nem fedezhetők fel pénzügyi motivációk, a 4Life Direct tapasztalatai szerint a fő ok, hogy az ünnepek felerősítik az érzelmeket, a közelmúltban elveszített családtagok hiányát. Sokan egyfajta ajándékként tekintenek erre a biztosításra, amellyel később jelentős terheket vehetnek le hozzátartozóik válláról.

A másik lehetséges ok éppen az ünnepek elmúlásából, az ünnepek utáni kiábrándultságból fakad.

Egy korábbi pszichológiai kutatás szerint január harmadik hétfője az év legdepresszívebb napja.

Dübörög a depresszió

Ebben közrejátszik, hogy már lecsengett a karácsonyi varázs, a többség megszegte már az újévi fogadalmakat, hamar sötétedik, hideg van, és sokat kell várni a következő ünnepi időszakig és a tavaszig. Azok, akik a tél elején rossz hangulatban voltak, abban bíztak, hogy karácsony után és az új évben minden jóra fordul, január harmadik hetére rádöbbennek,  hogy ez nem így van.

Ráadásul a világ számos országában és Magyarországon is januárban halnak meg a legtöbben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt két évben az év többi hónapjával összevetve mintegy 20 százalékkal volt magasabb a halálozások száma januárban. Az elmúlt öt évben a február-december időszakot átlagosan 12 százalékkal haladta meg a januári a halálozások száma. Ebben a depresszív hangulat mellett természetesen több egyéb tényező is szerepet játszik: a hideg idő, amely az influenza mellett légzési és keringési zavarokat is okozhat, így a tüdőgyulladás és az agyvérzés is gyakori halál ok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik