Gazdaság

Megvan Mészáros Lőrinc első nagy igazolása az Echo TV-nél

Felcsút polgármestere, Orbán jó barátja leigazolta azt az embert, aki korábban azért mondott fel a Simicska fémjelezte HírTV-nél, mert szerinte Orbán Viktor nem geci.

A 24.hu információja szerint Losonczi Kata az Echo TV-nél folytatja, értesülésünket több ott dolgozó is megerősítette, sőt, az újságíró a közösségi oldalán is erről számolt be.

Losonczi a HírTV után a Napi Gazdaságnál (ami akkor már nem gazdasági lap volt, sokkal inkább kormányközeli, politikai), majd az abból létrejövő Magyar Időknél dolgozott.

Mészáros nemrég vette meg a csatornát az ország egyik leggazdagabb emberétől, Széles Gábortól, de a tévé a Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb álló csatorna marad, mondták akkor. A csatornától ugyanakkor néhány napja elküldték Kadarkai Endrét, ami azért érdekes, mert amikor megkérdezték Mészárost, szerinte mi hiányzik az Echo TV-nél, akkor azt mondta, több kultúra kellene, Kadarkai pedig ilyen műsorokat csinált.

Ha Mészáros olyan ütemben igazol új tévécsatornájához, mint a Felcsúthoz, a focicsapatához, jócskán lehet még érkezőkre számítani.

Never forget HírTV-s elbúcsúzás:

De ha már Célpont, kapcsolódó hír, hogy a HírTV-s műsorhoz csatlakozott nemrég M. Kiss Csaba és Báthory Róbert is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik