Gazdaság

Ismét kezdeményezték Rogán Antal vagyonvizsgálatát

Az előző kezdeményezést 109-en küldtük el, most legyünk még többen! Az előzőt azzal utasították el, hogy nem található olyan rubrika, amiben Rogánnak fel kellett volna tüntetnie a pénzét

– kezdi Facebook-posztját Juhász Péter, az Együtt alelnöke. Mint ismert, Juhász Péter 2016 novemberében vagyonnyilatkozati eljárás megindítását kezdeményezte Rogán Antal ellen, majd december 8-ig még 108 ilyen beadvány érkezett, a mentelmi bizottság azonban úgy döntött: nem lesz vizsgálat.

Juhász most azt írja:  hibázott az előző körben amikor azt gondolta, hogy

képes egy összefüggő írás értelmezésére az, aki Németh Szilárd vagy Kósa Lajos szövegeihez van szokva. A gyengébbek kedvéért most ezért beleírtam, azt is, hogy mik azok a kérdések, amikre a választ keressük. És hogy ne csússzon még egyszer hiba az adataink kezelésébe, beleírtam azt is, hogy nem járulok hozzá azok küldözgetéséhez.

Az utolsó megjegyzésre azért volt szükség, mert Juhász Péternek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz kellett fordulnia, mivel szerinte az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága olyan személyes adatokat közölt, amelyhez nem lett volna joga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik