Gazdaság

Gyors ütemben fogy az ország gáztartaléka

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 01. 10. 07:14

De így is kihúzzuk tavaszig, főleg, ha jobbra fordul az időjárás.
Korábban a témában:

Gyorsan fogynak az ország kereskedelmi földgáztárolóiban lévő készletek, mert a hideg miatt jelentősen megnőtt a gázfelhasználás – írja a Magyar Nemzet. Ha a jelenlegi, napi 0,5 százalékos tempóban apadnak a tartalékok, február második felére kiürülnek a kereskedelmi tárolók.

A lap rámutat: az állami kézben lévő, összesen 4,3 milliárd köbméter kapacitású létesítményekben 19 százalék alá csökkent a töltöttségi szint. Ha az időjárás jobbra fordul, ez a mennyiség is elég tavaszig, ugyanakkor a korábbi években ennél több gáz volt a tárolókban január elején. Hét éve például 70 százalék felett volt a töltöttség.

A földgázszükségletet a szolgáltatók nemcsak a tározókból, hanem az Oroszországból és Ausztria felől behozott, valamint a hazai kitermelésű gázból is fedezik. A fejlesztési minisztérium energiaügyért felelős államtitkára azt közölte: a Magyarországra irányuló földgázszállítás folyamatos. Aradszki András azt is elmondta, hogy a fűtési szezon kezdetén 3,7 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban, de ebbe beleszámolta a különleges vészhelyzetek esetén felhasználható 900 millió köbméter biztonsági tartalékot is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Berlin, 2017. november 21.
Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a parlament ülésén Berlinben 2017. november 21-én. (MTI/AP/DPA/Michael Kappeler)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.