Gazdaság

Honnan volt pénze Klapka Györgynek?

klapka(3)(210x140).jpg (klapka)
klapka(3)(210x140).jpg (klapka)

Szerda délután, 88 évesen elhunyt Klapka György.

Klapka György Közismert Személyiség elég furcsa embernek tűnik. Ez egyébként kicsit más lehet, mint amilyen Klapka György magánember volt, a legtöbb ismertebb embernek van azért egy mutatóba, kifelé felvett személyisége. Csak Klapkáé egy kicsit erősebb volt, mint bárki másé. Az interjúiban és a nyilvános szerepléseiben egy Rejtő Jenő-karaktert épített, valószínűleg tudatosan.

A legfontosabb jelzője viszont, amit magáról mutatott, az az üzletember volt.

De arról, hogy valójában mekkora üzletember volt Klapka György, pontosan nem tudunk. Kicsit olyan volt ő, mint Donald Trump, akiről tudjuk, hogy sok pénze van – hiszen magáról mondja – de nem tudjuk, hogy honnan, és pontosan mennyi.

Klapka pénzügyei például elég érdekesek. Azt, hogy pontosan miből gazdagodott meg, leginkább onnan tudjuk, hogy mesélt róla. Sokat és érdekesen. Azt viszont, hogy a mesének mekkora része igazság, teljesen pontosan nem tudni.

2016 elején, nem egészen egy éve, a Magyar Nemzetnek adott egy nagyobb (és iszonyú jó) interjút, ahol arról beszélt, mit is csinált ő azelőtt, hogy a Vámház körút 9-ről lett híres. Az egész riport pont olyan, mintha Rejtő Jenő írta volna, vagy olyan mesélte volna el, aki egy Rejtő-regényben szeretett volna élni. Hadd idézzek belőle egy nagyobb részt:

Előbb Lengyelországba, majd az NDK-ba hívják revütáncosnak; sokat keres, jövedelmét pedig némi csempészéssel egészíti ki. A berlini Friedrichstadt-Palastban ugyanis megismerkedik a magyar konzullal, aki nem sokkal később átviszi magával Nyugat-Berlinbe. Klapka, aki akkor már a második feleségét fogyasztja, odasúgja az asszonynak: tudd meg, mire vágyik a konzulné. Másnap egy sárga fürdőruhával és egy kéréssel állít be a konzulhoz: szeretne a város nyugati felébe szóló állandó határátlépőt.

 

Amint megkapja, azonnal munkához lát. Mivel az állandó átlépővel rendelkezőket rendszerint nem ellenőrzik a hatóságok, Klapka csempészni kezd. Keletről húst, alkoholt és cigarettát visz, míg nyugatról hoz szinte mindent az orkánkabáttól a parfümig, a színes tévétől a komplett autómotorig. Hirtelen rengeteg pénze lesz, de rájön, hogy még ennél is többet kereshet. Van ugyanis valami, ami jövedelmezőbb, mint a vodka vagy az ékszer.

 

Az ember.

És tényleg, Klapka saját elmesélése szerint embercsempészkedni kezd, és itt jöhet el az a pont, ahol igazán megszedi magát. Itt már több ezer márkás fuvarokról, rengeteg autóról, komplett bűnbandákról beszél. Majd jön egy ilyen rész:

Egy évig csinálja ezt [az embercsempészetet]. Egyszer aztán egy szobrászművész arra kéri, hozza utána a feleségét és a kislányát. Tizenhatezer márkát ígér, és Klapka nem tud a pénznek ellenállni. A gyereknek altatót ad az asszony, mielőtt Kelet-Berlinben a csomagtartóba másznának, és ő elindul a Checkpoint Charlie felé. Lassan elhagyja az utolsó utcát is, befordul abba az egyenesbe, amelynek a végét sorompó zárja, lassít, megáll, letekeri az ablakot, és kiadja az engedélyét. Ebben a pillanatban sírni kezd hátul a gyerek. Klapka ösztönösen bekapcsolja a rádiót, teljes hangerőre tekeri, és imádkozik. Közhely, tudja ő is, hogy az, de tényleg lepereg előtte az élete. A határőr nézi egy darabig, aztán int: mehet.

 

A másik oldalon is megállítják. Az amerikai katona az ablakhoz hajol, úgy kérdezi meg, mi van a csomagtartóban. Klapka állja a tekintetét. Ember, feleli. A katona egy pillanatra megdöbben, majd hátraszól, és a sorompó felemelkedik.

Elég jó történet. Csak, ahogy máskor, most sem tudjuk, egészen pontosan mi történt. De ha már a fele igaz, Klapka György akkor is zseniális karakter volt.

És nagyjából ki is derül, honnan volt pénze Klapkának: seftelésből, vállalkozásból, kereskedésből.

Necces dolgokból, sokszor törvénytelenül is, de az az ő történetei alapján is kiderül, hogy tudta, hogyan kell pénzt csinálni. Kivéve, ha belebukott, mint az afrikai éttermébe Németországban, vagy millió más dologba Magyarországon. Innen viszont lett egy majma. Mármint egy igazi majma, akivel együtt lakott.

A rendszerváltáskor visszaköltözik Magyarországra, ahol egy rakás dologgal kereskedik. Többek között autóval is.

Egy jogszabályi hézagot kihasználva kétezer autót hoz be az országba, amiből kétszázat nem más, mint a rendőrség vásárol meg tőle. Később viszont egymilliárd forintos vámorgazdasággal vádolják. A börtönt egyébként megúszta. Magyarországon az alábbi dolgokkal foglalkozott:

A legutóbbi biznisze pedig az volt, hogy kibulizta, ő csinálhassa a vizesvébé érmeit.

A cégei közül sok nem működik már. Ha az Optenben megnézzük, Klapka céghálója úgy néz ki, mint Esterházy Péter családfája. Megszűnt és végelszámolás alatt lévő cégek tucatjai keverednek még működő társaságokkal. Igazából négy cégéből van még bevétele.

  • A Klapka Reklám 2014-ben még hozott neki egymillió forint körüli adózás utáni eredményt, de 2015-ben már hárommilliót vesztett rajta.
  • A Centrum Zálogház (ez nem a Vámház körút 9., bár oda van bejegyezve, ez egy külön zálogcég, a Klapka Üzletház hivatalosan nem záloggal foglalkozik) adózás utáni eredménye egymillió forint alatt volt 2014-15-ben.
  • A híres dióbiznisz sem hoz igazán pénzt, inkább visz. Bár Klapka erre is számított, dióba hosszú távon fektet az ember. A céget a gyerekeiről nevezte el, Denise és Sandy Kft.-nek. Ugyan a cégnek egyre nagyobb az árbevétele, 2015-ben például 41 millió forint, nagyon sok pénz megy viszont el rá, az adózott eredménye mínusz 13 millió forint volt. Ennyit vesztett rajta. De a céget Klapka tényleg bebiztosította, 650 millió forintnyi befektetett eszköz, félmilliárdos saját tőke, egy darabig még nyugodtan veszítheti a pénzt, idővel meg fog térülni.
  • Jó pénze Klapkának a Vámház körút 9-ből volt. A Klapka Üzletház 2015-ben 335 millió forintos bevételt csinált, adózás után is maradt belőle 45 millió forint.

És ki tudja, emellett mivel kereskedett még, 88 évesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik