Gazdaság

Jövőre egy rakás másik étel is sokkal olcsóbb lesz

A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának idén januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen – tájékoztatta a Magyar Időket a Földművelésügyi Minisztérium.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint jövőre a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is csökkenhet. Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, az 5 százalékos áfakulcs bevezetését a tejfölnél és a túrónál már tavaly novemberben kezdeményezték a kormánynál, ahogy a fogyasztási tejek áfatartalmának csökkentését is. Mint mondta: az ágazati szereplőknek viszont jelentős költségmegtakarítást eredményez az áfamérséklés, azonban a fogyasztás erősítése érdekében fontos, hogy további, az ágazatot érintő adómérséklés jöjjön.

A januári csökkentéssel kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta, nem nyelik le a kereskedelem az áfacsökkentésből származó megtakarítást, azt teljes mértékben megkapják a vásárlók. Szerinte a baromfitermékeknél a 17, a friss tejnél a 11 százalékos megtakarítást teljes egészében a fogyasztók kapják.

Neubauer Katalin, a kisboltokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy a kisebb üzletekben is azonnal csökkentek az árak. Azt mondta, a januártól rendelt termékeket már az alacsonyabb áfakulccsal szállítják, így nem kell azzal számolniuk a vásárlóknak, hogy a hónap elején csak a nagy láncok tudnak árat mérsékelni.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója azt mondta, hogy nemcsak a fogyasztók, de a baromfi- és a tojáságazat számára is rendkívül kedvező az intézkedés. Az alacsonyabb forgalmi adót már nem éri meg elcsalni, így egy idő után a fogyasztói árak tovább csökkenhetnek – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik