Gazdaság

Jövőre hat magyarországi bank is rálép a rossz adósok nyakára

ures-penztarca(430x286)(3).jpg (üres pénztárca, )
ures-penztarca(430x286)(3).jpg (üres pénztárca, )

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy hat magyarországi bank több száz millió euró értékben fogja értékesíteni 2017-ben „nem teljesítő hitelportfólióját”, ezzel a jelenlegi 18 százalékról 12-13 százalékra csökken majd a nem fizető hitelek aránya a bankrendszerben – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Schadl György, a Magyar Bírói Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke szerint pontosan nem lehet tudni, mennyivel nőhet a végrehajtások száma, de biztosan több ilyen eset lesz, mint idén, pedig eleve rossza aránnyal indulunk:

2016 márciusa és decembere között 3100 végrehajtás volt ingatlanhitel-tartozás miatt.

A szakember szerint  a nehéz helyzetbe jutottaknak reményt nyújthat, hogy még a megindított végrehajtások ügyében is mutathatnak megegyezési hajlamot a követeléskezelő cégek, ugyanis az ő érdekük is a mielőbbi megegyezés.

Schadl György hozzátette: a végrehajtások számának emelkedésére azonban csak 2017 második felében kell számítani, a követeléskezelőknek ugyanis fel kell készülniük az ügyek intézésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik