Gazdaság

Postai késedelmek: kártérítést kaphatnak a feladók

A posta év végi csomagkézbesítési nehézségeivel foglalkozó cikkünk után, amelyben webáruházak tapasztalatait mutattuk be, újabb megkeresést kaptunk, szintén egy kereskedőtől. Mint írta, a ő is a Magyar Posta szerződött üzleti partnere. Az ő webáruházának csomagjait 2 hetes késéssel kézbesítették.

Állítása szerint első körben a posta annyit válaszolt panaszára, hogy a karácsonyra szánt csomagokat mielőbb adja fel. Becslése szerint kb. 500 ezer forintot bukott a posta miatt, a következő okokból:

  • Visszajöttek csomagjai, amiket nem vettek át a hatalmas késés miatt.
  • Voltak olyan potenciális megrendelői, akik azt írták, ha a postával szállíttat, akkor nem kérik a rendelt árut.
  • Nem igazolt vissza, nem fogadott be olyan rendeléseket, melyek határidősek lettek volna, mert tudta, hogy nem fogja tudni a postával időre leszállíttatni.

Magánvéleménye: Szerintem a vezetőjük 5 millió forintos bérét kéne elosztani a dolgozóknak és menne minden rendben, de amíg 80 ezer forint fizetést kapnak addig többet nem várhatunk tőlük.

(A postai kézbesítők havi bruttó 150 ezer forint körül keresnek a Bérbarométer adatai szerint.)

A posta egyébként válaszolt panaszára, ezt írták neki:

A kellemetlenségekért és a kialakult helyzetért elnézését kérjük. Kollégáink mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbb csomagot kiszállítsák karácsony előtt.

Mint írtuk, már a vezérigazgatóság dolgozói és más irodai dolgozók is részt vesznek a szortírozásban és a kiszállításban.

A posta válaszlevelében olvasónknak ígérte a panasz kivizsgálását is, a jogszabály szerint 30 napon belül.

A 24.hu is megkérdezte a postát, számíthatnak-e kártérítésre azok a webáruházak/ügyfelek, akiknek a csomagjait a jelentős túlterheltség miatt nem tudták időben kiszállítani, és emiatt veszteség érte őket. Érdeklődtünk, ez egyébként szerződésszegésnek minősül-e, és ha igen, milyen esetben.

Azt a választ kaptuk, hogy:

Amennyiben az ügyfél panasszal kíván élni a küldemény nem megfelelő kézbesítése miatt, akkor azt megteheti a Magyar Posta ügyfélszolgálatánál. Minden panaszt kivizsgálunk.

Késedelmes csomagkézbesítés esetén kártérítésre a feladó jogosult, amennyiben ezt írásban jelzi a Magyar Posta ügyfélszolgálatán.

  • A kártérítési átalány összege az időgarantált postai szolgáltatásért fizetett díj kétszerese.
  • Amennyiben tartalomsérülés, teljes vagy részleges elveszés történik, értéknyilvánítás szolgáltatás esetén az igazolt kár mértékéig, de legfeljebb az értéknyilvánítás összegéig kártérít a vállalat.
  • Értéknyilvánítás nélküli küldemény esetén ez az összeg a feladási díj tizenötszöröse.

A webáruházak azt mondják, ha késik a csomag, akkor az ügyfelek már nemigen veszik át, és ilyenkor elvesztik a bevételt. És hogy ilyenkor a visszaállítást nekik kell kifizetni. Rákérdeztünk, tényleg így van-e.

A posta megerősítette: amennyiben a címzett megtagadja az átvételt, a visszaküldés díjköteles, amelyet a feladónak kell fizetnie visszakézbesítéskor.

Végül arról érdeklődtünk, hogyan folyamodhatnak kártérítésért az ügyfelek/webáruházak.

A válasz szerint a Magyar Postával szerződéssel rendelkező ügyfelek esetében uzleti.ugyfelszolgalat@posta.hu e-mail-címen tudják benyújtani a szolgáltatás esetleges nem szerződés szerinti teljesülésekor a panaszt, amelyet ígérik, minden esetben kivizsgálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik