Gazdaság

A kereskedőknek is nehéz az ünnepi időszak

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 12. 14. 13:35

Nagy a forgalom, kevés az ember.

Jelentősen nő az üzletek forgalma az ünnepi időszakban, így az átlagosnál is nehezebb helyzetet okoz a munkaerőhiány a kiskereskedelemben. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán azt mondta, évek óta folyamatosan jelzik a kereskedelemben kialakult munkaerőhiányt, illetve az alacsony jövedelmeket.

A KDFSZ már 2010 óta kétszámjegyű béremelést javasol – tette hozzá Bubenkó Csaba, aki szerint a kiskereskedelmi forgalom évek óta emelkedik, a dolgozók létszáma ugyanakkor nem nőtt ennek arányában, mert a béremelések csak tűzoltás-jellegűek voltak.

A KDFSZ elnöke kitért arra is: előfordulhat, hogy az ünnepek alatt a munkáltatók átirányítják a dolgozókat azokba a munkakörökbe, ahol fontosabb, hogy ne legyen fennakadás. Szerinte hosszú távon a bérek emelése, illetve a megfelelő munkahelyi körülmények és perspektíva  kialakítása jelenthet megoldást a létszámhiányra.

Mint korábban megírtuk, a munkaerőhiány már a kiszolgálást az adventi bevásárlási szezonban. Tíz százalékkal több árucikk fogyott idén az advent első felében a tavalyihoz képest, ezüstvasárnap is nagyon erős forgalmat bonyolítottak le a hipermarketek, plázák, az iparcikküzletek és az utcai adventi vásárok.

A napi cikkek eladásaiban a legnagyobb forgalmat lebonyolító Tescónál például a decemberre szóló központi árurendelés mennyisége másfél-kétszerese volt a tavalyinak, mind a friss áruk, mind a tartós fogyasztási cikkek vagy az ajándéknak megfelelő termékek körében, de a munkaerőhiány éles helyzeteket teremt a decemberi csúcsidőszakban. Kevés az árufeltöltő, a raktáros és a pénztáros, néhol már az irodisták szolgálják ki a vevőket.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.