Gazdaság

Putyin újra megígérte, amiről egyszer már hazudott

vlagyimir putyin szomorú (vlagyimir putyin)
vlagyimir putyin szomorú (vlagyimir putyin)

Vlagyimir Putyin elnök döntött az orosz olajkitermelés csökkentéséről az orosz olajvállalatok vezetőivel kialakult konszenzus alapján – hangzott el egy szerdai moszkvai sajtóértekezleten.

Putyin ezt már egyszer megígérte idén februárban, de természetesen nem tartotta be az ígéretét. Igaz, akkor a nemzetközi tárgyalóasztalnál mondta, hogy Oroszország visszafogja a termelést, de csak fél évvel később derült ki, hogy helyette még inkább növelték a termelést.

Az orosz kormány február-márciusban tárgyalásokat kezdett az OPEC-kel arról, hogy a világ legnagyobb olajtermelői korlátozzák – fagyasszák be az év eleji szinten – kitermelésüket. Ezzel párhuzamosan azonban rekordszintre tornászták fel az olajkitermelésüket.

A trükk szépsége akkor az volt, hogy bár a kitermelés befagyasztásáról nem sikerült megállapodniuk a feleknek – miután az OPEC áprilisi ülésén a kartell tagállamai nem jutottak egyezségre egymással -, mégis sikerült feltolni az olajárat. A blöffel 1800-3100 milliárd forintnyi dollárt, a magyar GDP 6-10 százalékát tehették zsebre. A korlátozás lehetősége ugyanis elriasztotta a kereskedőket attól, hogy az olajár esésére játszó spekulációs ügyleteket kössenek.

A trükk szépséghibája, hogy ezt csak egyszer lehetett eljátszani. Illetve ezek szerint még egyszer. Hát így higgyen a világ Putyinnak, ha leülnek vele tárgyalni bármiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik