Tárnok, 2015. augusztus 7.
Torlódó jármûvek az M7-es autópályán Tárnoknál, miután három autó ütközött Érd térségében 2015. augusztus 7-én. A balesetben többen könnyebben megsérültek.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Gazdaság

Változás az autópálya-matricák rendszerében

24.hu
24.hu

2016. 12. 06. 15:58

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-ától - csütörtöktől - megvásárolhatóak lesznek a következő évre szóló országos és megyei e-matricák - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A tárca közleménye szerint az árak nem változnak 2017-re.
Korábban a témában:

A magyarországi gyorsforgalmi utak használatára vonatkozó szabályok gyakorlatilag öt éve változatlanok, az e-matrica rendszer most sem változik, csak kényelmi szolgáltatással bővül – mondta el Tasó László.

A megyei matricák bevezetése hasznos volt, amit az is jelez, hogy az idei év első 11 hónapjában 14 százalékkal volt több, mint tavaly

– tette hozzá.

Év végéig várhatóan mintegy 12 millió matricát értékesítenek. Az idei költségvetésben tervezett mintegy 187 milliárd forintos bevétel már október végére teljesült, az év végére elérheti a 213 milliárd forintot.

Ebből az e-matricák bevétele a mintegy 50 milliárd forintos tervezettel szemben várhatóan 58 milliárd forint körül alakul

– fogalmazott az államtitkár.

Korábban írtunk róla, hogy szeptemberig az autópálya-matricák több mint 40 százalékát külföldiek vették meg.

Az AutópályaMatrica.hu közleménye szerint a cég több olyan jelzést is kapott ügyfeleitől, hogy komoly igény lenne elővásárlási lehetőségre. Sokaknak kényelmetlenséget jelent, hogy az újév utáni utazás előtt már a matricával is bajlódniuk kell, sokak pedig karácsonyra szerettek volna autópálya-matricát ajándékozni, személyes vagy céges ajándékként is.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed police patrol near Manchester Arena following a deadly terror attack in Manchester, northwest England on May 23, 2017.
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.