Gazdaság

Fegyveres csoporttól vásárolt nyersanyagot használhatott fel több nemzetközi vállalat

Mások mellett az Apple és a Nokia is közölte, hogy vizsgálják a beszállítóikat.

Az Apple, a Starbucks és a Huawei is azon nagyvállalatok között van, amelyek közvetetten egy mianmari lázadó hadsereg irányítása alatt álló bányából vásároltak ónt – tudósít a Reuters brit hírügynökség.

Az Egyesült Wa Állami Hadsereg nevű fegyveres szervezet 2003 óta szerepel az Egyesült Államok tiltólistáján kábítószer-csempészet miatt, az amerikai törvények szerint közvetve sem üzletelhetnek velük a vállalatok. Ugyanakkor több mint ötszáz cég tüntette fel beszállítói között azokat a kínai vállalatokat, amelyek a kérdéses mianmari bányából szereztek be ércet.

Szakértők szerint kevéssé valószínű, hogy az amerikai kormány emiatt büntetéseket szabna ki, de minden bizonnyal új beszállító után kell nézniük. Egy 2012-ben meghozott jogszabály nyomán már dollármilliárdokat költöttek a cégek arra, hogy kiszűrjék a gyártási folyamatból a fegyveres csoportok által irányított közép-afrikai bányákból származó nyersanyagokat.

Minimális mennyiség

Az Apple a Reuters megkeresésére közölte: együttműködnek beszállítóikkal, akiknek segítséget nyújtanak abban, hogy megfeleljenek a szabályoknak, és megválnak azoktól, akik nem tudnak, vagy nem akarnak az elvárásoknak eleget tenni. Hozzátették: nincs bizonyíték arra, hogy valóban felhasználták termékeikben a mianmari bányából származó ónt, de folytatják a vizsgálatot, és minden tőlük telhetőt megtesznek az emberi jogok védelme érdekében.

A Starbucks azt közölte, hogy csak kis mennyiségben használtak fel a mianmari bányával kapcsolatban álló kínai Yunnan Tin cégtől származó ónt. Ez a pékáruk melegítéséhez használt sütőkhöz kellett. Arról nincs információjuk, hogy valóban a fegyveres szervezettől származó fémről lenne szó.

A Huawei arról tájékoztatta a hírügynökséget, hogy nem állnak közvetlen kapcsolatban a Yunnan Tinnel, egy beszállítójuk vásárol tőlük nagyon kis tételben. Ennek ellenére megkeresték a Yunnan Tint, és azután döntenek a szükséges lépésekről, hogy választ kapnak a cégtől.

A General Electric szóvivője azt mondta, a vállalat rendszeresen ellenőrzi a beszállítói láncot akár közvetlenül, akár más szervezeteken keresztül. A Reuters által feltárt ügyet vizsgálják. Hasonló választ adott a Lenovo, és vizsgálódik a Nokia is, amely megjegyezte, hogy beszállítóik listája nyilvános, és nincs elég információjuk arról, hogy a Yunnan Tin valóban illegális forrásból származó ércet használt volna fel.

A Foxconn azt közölte, hogy az általuk felhasznált ón kevesebb mint egy százaléka származott a Yunnan Tintől, ezt pedig egyetlen, nem amerikai megrendelőjük számára előállított termékeikben használták fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik