Gazdaság

Varga: a bérmegállapodás nagy jelentőségű korszakhatár

A mostani bérmegállapodás valójában nagy jelentőségű korszakhatár, Magyarországon ezzel lezárult az alacsony munkabér időszaka, nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Idők hétfői számában.

A miniszter a múlt csütörtökön aláírt egyezséget kivételesként értékelte, mivel – mint mondta – a rendszerváltozás óta először kötöttek több évre szóló, számottevő változásokat hozó bérmegállapodást a munkaadók, a kormány és a szakszervezetek, és minden érintett lehetősége határáig ment el.

A megállapodás értelmében jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, a munkáltatók közterhe pedig öt százalékponttal csökken. 2018-ban a minimálbér további 8 százalékkal, a garantált bérminimum 12 százalékkal nő, a közterhek két százalékponttal csökkennek. A bérnövekedés és köztehercsökkentés a következő négy évben is folytatódik.

Varga Mihály hangsúlyozta: a köztehercsökkenés az egészségügyi és a nyugdíjkasszát sem ingatja meg. A kormány tartja magát az ígéretéhez, és garantálja a nyugdíjak értékállóságát. A béremelkedés nyomán esetleg nőhet az infláció, de ennek megfelelően a jövőre szóló nyugdíjemelés is nagyobb lehet. A nyugdíjakkal kapcsolatban akár szerdai ülésén is dönthet a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik