Gazdaság

Egyelőre csúszik az államosítás az energiaszektorban

távvezeték (távvezeték, )
távvezeték (távvezeték, )

Leállt a kormányzati terjeszkedés az energiaszektorban, és ez a 2018-as or­szág­gyűlési választást megelőző időszakig várhatóan így is marad – írja a Magyar Nemzet iparági elemzőkre hivatkozva.

A lap forrásai szerint idén már szinte bizonyosan nem lépnek egyik, a kabinet által korábban beígért állami kivásárlás kapcsán sem az energiapiacon. Így a beharangozott tervek ellenére mégsem vásárolja meg az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a dél-alföldi áramszolgáltatót, a francia tulajdonosi hátterű EDF Démász Zrt.-t.

Korábban Lázár János kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy a tervezett, akár az ezermilliárd forintos összértéket is elérő akvizíciók nem valószínű, hogy ebben a kormányciklusban megvalósulnak. A gázüzletág viszonylag gyors államosítása után tehát a villamosenergia-szektor nem kerül egyhamar köztulajdonba, ami egyszersmind azt jelenti, hogy a kabinet – legalábbis egy időre – feladta az energiapiac egységesítésére vonatkozó céljait.

Az EDF Démásznak mintegy 755 ezer ügyfele van, és 32 ezer kilométeres elosztóhálózatot üzemeltet, így az ügylet meghiúsulása nemzetgazdasági szempontból is jelentős fejlemény.

Idén már történt hasonló eset: az ENKSZ Zrt. még januárban átvette volna a német RWE-től az Elmű–ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt.-t, ám a több mint kétmillió ügyféllel bíró cég végül szintén magántulajdonban maradt, hiába írtak alá szándéknyilatkozatot az eladásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik