Gazdaság

Szijjártó szerint mielőbb meg kell állapodnunk Kanadával a szabadkereskedelemről

A külügyminiszter szerint a jelenlegi terv teljes mértékben kezeli a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kételyeit.

Ha megvalósul az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA), a magyar járműipar, gyógyszeripar és élelmiszeripar termékei sokkal nagyobb teret kaphatnak a kanadai piacon – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter, aki hétfőn reggel a kanadai Montrealba érkezett, hogy részt vegyen az ottani 1956-os megemlékezéseken. Emellett tárgyalt a kanadai külügyminiszterrel és a világ legnagyobb aranybányászati cégének alapító-tulajdonosával is.

Mint arról beszámoltunk, a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló csütörtöki EU-Kanada csúcstalálkozó is elmaradhat amiatt, hogy Vallóniában nem született megállapodás a tervezetről, így a belga szövetségi kormány nem írhatja alá az egyezményt. A vallonok ellenzik a tervet, Szijjártó Péter szerint viszont Magyarországnak is érdeke, hogy életbe lépjen az egyezmény.

Szijjártó Péter szerint az észak-amerikai országok között érvényben lévő gazdasági megállapodás miatt jelenleg az európai, ezen belül a magyar vállalatok is versenyhátrányban vannak a kanadai piacon az amerikai és mexikói vállalatokkal szemben. Úgy vélte, a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari kételyeket a jelenlegi tervezet „abszolút kezeli”, és annak érdekében, hogy a magyar vállalatok sikereket érjenek el a kanadai piacon, az Eximbank 535 millió dolláros hitelkeretet nyitott.

A külügyminiszter elmondta, hogy Kanada egyik legnagyobb beszállító autóipari vállalata, a Linomar már jelenleg is 2300 embert alkalmaz hazánkban, most egy hétmillárdos beruházással újabb 80 munkahelyet hoznak létre Orosházán és Békéscsabán. További kapacitások Magyarországra hozataláról is tárgyalnak. Az Air Canada légitársasággal is megállapodott annak részleteiről, hogy jövő évtől már heti öt járatot üzemeltessenek Torontó és Budapest között.

Megerősítették a Magyarország és Kanada közti katonai együttműködést, ennek keretében 2021-ig Kanadában történik a magyar vadászpilóták továbbképzése. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik