Gazdaság

Durván megnőtt a hazai sörfogyasztás az Eb alatt

április és június között 12 millió korsóval, vagyis 60 ezer hektoliterrel több sör fogyott, mint 2015 azonos időszakában - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének összesített adatait pénteki számában a Világgazdaság.

A gazdasági napilap szerint a második negyedévnek köszönhető, hogy 2016-ban szeptember végéig 1,6 százalékkal magasabb volt az értékesítés a tavalyinál, hiszen a harmadik negyedévben már nem sikerült felülmúlni a tavalyi fogyasztást.

Schillinger Attila, a Borsodit, a Drehert és a Heinekent tömörítő szövetség igazgatója emlékeztetett az iparág nehéz helyzetére, melynek oka a szakember szerint az egyre növekvő mértékű adóztatás.

Magyarországon már 42 százalék egy egységnyi sör adótartalma, míg Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában csak 30-35 százalék, ráadásul a jövedéki adó is alacsonyabb – derül ki a Világgazdaság cikkéből. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik