Gazdaság

Óriási változások zajlanak a magyar munkaerőpiacon

Pezseg a magyar munkaerőpiac: rosszul jár az a cég, amely egy hét múlva válaszol az állására jelentkezőknek, mert addigra elkapkodják előle a munkaerőt – mondta Fehér Tamás, a Trenkwalder Kft. ügyvezető igazgatója a Napi.hu HR-vezetők országos konferenciája 2016 rendezvényen.

Szerinte ma szinte nincs olyan terület, ahol nincs munkaerőhiány, mindegy, hogy kék vagy fehér galléros munkahelyről beszélünk.

Targoncavezetőből 500-nak holnap tudnék munkát adni, de hasonló a helyzet az autószerelőknél, az árufeltöltőknél és sok helyen a középvezetői rétegben dolgozókkal is – emelte ki Fehér.

Sok az elutasított állásajánlat, az informatikusok például napi több telefonhívást is kapnak. Az ajánlatok közt válogatva könnyen elérhetik a nyugati bérszínvonalat. Éppen ezért ők már kevésbé tekintenek Nyugat-Európa felé, mint mások.

Hiába adnak a magyar kkv-knál nettó 200 ezret a betanított munkásnak (persze minimálbérre bejelentve), a munkaerő gyakran néhány nap alatt felmond. Megteheti, kap másik állást – mondta Fehér, aki szerint éppen ezért kicsit fals az az állami statisztika, miszerint egy átlagos munkanélküli másfél évig keres állást.

Fehér úgy vélte, hogy aki el akart menni külföldre, az már megtette ezt, így újabb nagy kivándorlási hullámra nem számít. A távozók fiatalok és képzettek, akik bizony nagyon hiányoznak a magyar munkaerőpiacról. Ez az oka annak, hogy manapság már Győrben is szlovák munkaerőt keresnek, de román cégek jelentek meg Hajdú-Bihar megyében.

Szerinte éppen ezért nem igaz a hivatalos állami statisztika, amely 70 ezer betöltetlen állásról szól, az igazságot inkább 200 ezer környékén kell keresni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik