Gazdaság

A behajtók jobban teljesítenek: a legnagyobb gond a közüzemi díj és a telefonszámla

tartozas(210x140).jpg (Array)
tartozas(210x140).jpg (Array)

A Magyar Idők hétfői számában megjelent cikk szerint nagyjából tizenöt százalékkal emelkedett idén a pénzbehajtások száma, szeptember végéig összesen 375 ezer eljárás indult.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai alapján a lap arról ír, hogy a végrehajtók elé a korábbi években az esetek nagyjából hetven százaléka került, az idei ügyekből viszont

száz közül átlagosan már nyolcvan esetben merült fel az ingóságok, ingatlan elárverezésének lehetősége. 

Tóth Ádám, a kamara elnöke a lapnak elmondta, az eljárások nagyjából kétharmadát a közműcégek és a telekommunikációs társaságok kezdeményezték, ami nem meglepő, hiszen az elmaradt díjak és a kifizetetlen telefonszámlák hosszú évek óta vezetik a pénzbehjatási listát.

Bőven akadtak parkolási büntetések miatt indult procedúrák is. Manapság is sokan döntenek úgy, hogy nem fizetnek, ha kell, bíróság előtt védik meg álláspontjukat, mivel indokolatlannak tartják, hogy a városok parkolódíjat szednek. A bliccelők ügyei is gyakran kötöttek ki a közjegyzők előtt. A hitelkártya- és az áruhitel-tartozásokat érintő ügyek viszont igen ritkák voltak idén, ahogy a cégek közötti elszámolási vitákból sem volt túl sok – közölte Tóth Ádám a Magyar Időkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik