Gazdaság

Hamarosan Magyarországon is jöhet a négynapos munkahét

GazdaságTV
GazdaságTV

2016. 10. 10. 12:06

A technológiai fejlődés paradigmaváltásra ösztönzi a HR szakmát. Az eddig megszokott rendszer megváltoztatásával, és a négynapos munkahét bevezetésével a termelékenység fokozását kívánják elérni. A közismerten szabad munkahelyként ismert Google sikeréhez ez is nagyban hozzájárult.

A technológiai fejlődés átalakította az üzleti környezetet, a cégeknek szervezeti oldalról is muszáj erre reagálni. A régi, berögzült szokásokat érdemes lehet megkérdőjelezni, megváltoztatni. Biztos, hogy egy irodában kell dolgozni? Az a legeredményesebb, ha a pénz motivál? Egyáltalán szüksége van-e egy csapatnak főnökre? És idetartozik az a kérdés is, hogy

biztosan szükséges-e öt napon keresztül dolgozni?

Számos példa mutatja, hogy 20 százalék körüli befektetés a munkavállalók idejébe olykor eredményesebb, mintha arra az időre is odaláncolnák munkaasztalhoz.

Eklatáns példája ennek a Google. Közismert, hogy nagyon szabad munkahelyről van szó, ahol a dolgozók az idejük 20 százalékában azzal foglalkoznak, amivel szeretnének. A legnagyobb üzleti sikereik közül pedig néhány így született, például a Gmail és az Adwords is.

A négynapos munkahétnek is az lenne az alapja, hogy a fennmaradó egy napban nem a rutinfeladatokat kell elvégezni, hanem új dolgok megismerése lenne a cél, vagyis

a dolgozók oktatásokon, önfejlesztő tréningeken vehetnének részt.

Tóth Gergely, a HR Fest társalapítója véleménye szerint, ha kevesebb keretet szabnak a munkavállalónak, akkor szabadabban és hatékonyabban fognak tudni dolgozni.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.