praktiker (praktiker)
Gazdaság

Terjeszkedik a Praktiker

24.hu
24.hu

2016. 10. 06. 12:05

Korábban a témában:

A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a budapesti, Váci úti áruház csütörtöki átadásán az expanziót azzal indokolta, hogy az ingatlanpiac fellendülésével egyre többet vásárol a lakosság. Az Újpesten, egy korábbi barkácsáruház helyén átadott egység 12 ezer négyzetméteres és csaknem 80 embernek ad munkát. A Praktikeraz ingatlan tulajdonosával hosszú távú bérleti szerződést kötött – hangsúlyozta az ügyvezető.

A Praktiker Kft. tavaly 32,5 milliárd forintos árbevételt ért el, 7 milliárd forinttal többet, mint az előző évben, és a cég 2015-ben – hat év után – ismét nyereséges lett. A társaság 2015-öt 916 millió forintos üzemi eredménnyel zárta az előző évi, 1,2 milliárd forintot meghaladó veszteség után.

A barkácsáruházlánc többségi tulajdonosa 75 százalékban a Wallis Asset Management Zrt., amelynek a teljes kiskereskedelmi vállalat, az ingatlanok és a márkanév is a tulajdonába került az év elején. A kisebbségi tulajdonos 25 százalékban Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.

A Praktikernek az új, Váci úti egységgel együtt 20 áruháza van az országban, mintegy 1300 embernek ad munkát és több mint 300, többségében magyar beszállítóval dolgozik együtt.

Az új tulajdonosok korábban azt közölték, hogy a barkácsáruházlánc hálózata két-három éven belül három-négy egységgel bővül.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.