Gazdaság

Jön a hatalmas adócsökkentés, és jól felpumpálhatja a nettónkat

Kedden írtuk meg, hogy hatalmas adócsökkentés jöhet: 500-700 milliárd forintos mozgástere keletkezett a kormánynak, mert már most látszik, hogy kisebb lesz jövőre is a hiány, mint tervezték. Megnéztük, mit jelenthet ez, mire lenne elég, és mire nem.

Szóval lesz mintegy 500-700 milliárd forintos mozgástér. Varga Mihály korábban már szólt arról, hogy melyik kisadókat szüntetné meg – ezek eltüntetése összesen 32 milliárd forintból meglenne. Mondjuk, ezt meglépik. Marad tehát még 468-668 milliárd forintnyi adócsökkentési lehetőség.

Ezek után három dologra koncentráltunk: a már többször beígért egy számjegyű szja-ra, aztán a korábbi munkáltatói járulék (most szociális hozzájárulási adó = szocho) csökkentésére, és végül arra, hogy Varga Mihály nemrégiben jelezte, 50 százalék alá szeretné vinni a foglalkoztatást terhelő közterheket. Ami, mint írtuk, álomfizetést jelenthet.

9-10 százalékos szja? Akár az is lehet!

A jövő évi költségvetésben, ahogy már korábban jeleztük, 1787 milliárd forintot terveztek személyi jövedelemadóra, a 15 százalékos adókulcs megtartása mellett. Ezt figyelembe véve majdnem kijön a 9 százalékos szja – ha még egy kicsit sikerül faragni a hiányból, akkor az is meglehet. A 10 százalékra azonban nagyobb az esély.

Ha 9 százalékra csökkentik az szja-t, akkor az a jelenlegi minimálbérnél havi 6660 forintot jelenthet pluszban, az átlagkeresetnél pedig havi bő 15 ezer forintot. De ha ezt meglépik, már nem marad szocho-csökkentésre.

6-7 százalékos szocho-csökkentés? Összejöhet!

Ha viszont egyelőre lemond a kormány az szja-csökkentésről, akkor a 2776 milliárdos bevétellel tervezett 27 százalékos szociális hozzájárulási adót jó esetben 6 százalékkal tudnák letornázni. Esetleg héttel is, ha kicsit jobban alakulnak a számok.

adocsokkentees-01 (1)

A 7 százalékos csökkentés pedig mint írtuk, attól függően jelentene eltérő pluszt a fizetésben, hogy abból mennyit fordít a munkáltató béremelésre. Ha mindet béremelésre fordítja, akkor (családi adókedvezmény nélkül) 5,76 százalékkal nőhet a nettó jövedelem. Vagyis szinte ugyanannyival, mintha meglenne a 9 százalékos szja. Persze azt előre nem lehet tudni, hogy szocho-csökkentés esetén tényleg ilyen gálánsak lennének-e a munkáltatók.

50 százalék alá tornázni a foglalkoztatás terheit? Ez nem jön össze!

Előbbi kettőből következik, hogy a Varga Mihály által nemrégiben bejelentett tervére (hogy 50 százalék alá vigyék a foglalkoztatást jelenleg terhelő összesen 62 százalékos adókat és járulékokat) egyelőre még nincs meg a keret. Az 500-700 milliárd forintos mozgástér nem elég a 12,5 százalékos mérséklésre.

Viszont a felét meg lehetne lépni, akár az egy számjegyű szja-val, akár a 6-7 százalékos szocho-csökkentéssel, akár egy vegyes konstrukcióval, azaz mondjuk 3 százalékos szja, és 3 százalékos szocho-csökkentéssel.

Úgy tűnik tehát, hogy álomfizetésünk nem lesz egy lépcsőben, de azért érezhető pluszt kaphatunk nettóban jövőre, az adócsökkentés révén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik