Gazdaság

Felmondhatunk, ha nem fizet időben a cégünk

A bérfizetéssel, illetve annak részbeni vagy teljes elmaradásával foglalkozott az Adó.hu, benne azzal, hogy ilyen esetben mit tehet a munkavállaló. Kártyás Gábor szakértő szerint a munkabérfizetés elmulasztása igen sokféle formában történhet. Az alapeset – és a legsúlyosabb is egyben –, ha a munkáltató egyáltalán nem fizet határidőre. De az is ide tartozik, ha fizet ugyan, de csak alacsonyabb összeget, mint amiben a felek megállapodtak, vagy ha egy bizonyos jogcímen következetesen nem fizet munkabért. Például, soha nem számolja el a túlórákat, vagy – noha köteles lenne rá – nem fizet vasárnapi pótlékot. De mit lehet tenni ilyenkor?

Felmondhatunk

A bérfizetés a munkáltató egyik fő kötelezettsége a munkaviszonyban. Így annak elmulasztása a munkavállaló részéről a szakértő szerint azonnali hatályú (rendkívüli) felmondást is megalapozhat. Ehhez azonban önmagában a késedelmes fizetés kevés. A törvény szerint ugyanis a rendkívüli felmondásnak akkor van helye, ha a munkáltató a bérfizetési kötelezettségét jelentős mértékben, szándékosan vagy súlyos gondatlansággal szegi meg.

Így például nincs helye azonnali hatályú felmondásnak, ha a bérfizetés késedelmének az az oka, hogy a munkavállaló nem, vagy rosszul adta meg a bankszámlaszámát, vagy a bérszámfejtéshez szükséges adatok megadásával késlekedett – tette hozzá.

Mindegy, hogy okoz-e sérelmet

Az már nehezebben értelmezhető kérdés, hogy mikor lesz a bérfizetés elmulasztása jelentős mértékű, így vajon milyen hosszú ideig, illetve az esedékes összeg mekkora részére fennálló késedelem miatt élhet a munkavállaló azonnali hatályú felmondással. A bírói gyakorlatból az mindenesetre világos, hogy minél lényegesebb kötelezettségről van szó, annál kevésbé szigorú mérce, hogy annak megsértése jelentős legyen.

Megítélése szerint annak nincs jelentősége, hogy a munkavállalónak a bérfizetés elmaradása mekkora érdeksérelmet okoz (pl. van-e más jövedelme, amiből meg tud élni). A törvény szerint ugyanis nem a kötelezettség következményeinek, hanem magának a kötelezettségszegésnek kell jelentős mértékűnek lenni.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik