Gazdaság

A MASzSz feladta a leckét a kormánynak

szakszervezet (Array)
szakszervezet (Array)
Az ország versenyképességének javítására gyökeres gazdaságpolitikai váltást, érezhető bérfelzárkóztatást, a korrupció felszámolását, a kormányzati körökhöz tartozók közötti osztogatás megszüntetését, a fejlesztések támogatását és hatékony iparági politikát vár a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSZ) - közölte a szakszervezet pénteken az MTI-vel, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentésére reagálva.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy akciótervet dolgoz ki a kormány a következő hetekben, hónapokban a magyar gazdaság versenyképességének javítása érdekében.

A szakszervezet szerint az akcióterv kialakítására egyebek mellett azért is szükség van, mert a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) nyilvánosságra hozta az úgynevezett nemzetközi versenyképességi rangsort, amelyben Magyarország a korábbi 63. helyről a 69-edikre csúszott.

Kiemelték: MASzSz-t nem lepte meg a besorolás, hiszen mint érdekvédő szervezet pontosan tudja, hogy a magyarországi cégeknek kormányzati támogatás nélkül, saját erőből alig futja fejlesztésekre, a bérek mélyen a nemzetközi átlag alatt vannak és szerintük komoly magyar iparpolitikáról sem lehet beszélni.

Ezért a szakszervezet elvárja a kormánytól, hogy a bejelentett versenyképességi akcióprogram megalapozott, tartós adó- és bérfelzárkóztatási tervre épüljön – hangsúlyozták.

Közölték, a MASzSZ-nak van javaslata, programja a versenyképesség javítására, amelyet bármikor kész a döntéshozók elé tárni. A konföderáció minden lehetséges fórumon felszólítja a kormányt, hogy hallgassa meg a szakszervezetek álláspontját és építse be az akciótervébe a változtatáshoz feltétlenül szükséges javaslatokat – írta a munkavállalói érdekképviselet.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak, a testület a következő évek tudatosabb, átgondoltabb versenyképesség-javításának a megvalósulását teszi majd lehetővé. A tárcavezető hozzátette: a tanács a tudományos élet, az üzleti szféra, a kutató világ elemzőiből áll majd, kiegészülve az állami szféra munkatársaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik