Gazdaság

Újabb megszorító csomagot fogadtak el a görögök

24.hu
24.hu

2016. 09. 28. 07:57

A görög parlament kedd este újabb, az ország nemzetközi hitelezői által követelt megszorító intézkedéseket fogadott el, mindenekelőtt az állami víz- és áramszolgáltató cégek privatizálásáról – jelentette be Jorgosz Varemenosz házelnök.

A vonatkozó törvénytervezetet a honatyák 152 szavazattal 141 ellenében fogadták el. A javaslatot kizárólag a kormánykoalíció pártjainak, vagyis az Alekszisz Ciprasz vezette, radikális baloldali Szirizának és jobboldali Független Görögöknek (ANEL) a képviselői támogatták. Az ellenzéki pártok, élükön a jobboldali Új Demokráciával egységesen ellene szavaztak.

A parlamenti döntés megnyitja az utat a Görögországnak szánt hitelek egy újabb, 2,8 milliárd eurós részletének folyósítása előtt, ami június óta váratott magára a hitelezőkkel folytatott tárgyalások elhúzódása miatt.

A rendőrség szerint mintegy félezren tüntettek kedd este Athénban a parlament épületénél az állami vízszolgáltató társaságnál (EYDAP) működő szakszervezetek és a közműcégek “elkótyavetyélését” elítélő kisebb baloldali pártok felhívására.

Az új törvény – amelyet az elmúlt évek más megszorító intézkedéseihez hasonlóan sürgősségi eljárással fogadtak el – egyebek között a görög árampiac átszervezéséről, a privatizáció felgyorsításáról és a nem teljesítő banki hitelek rendezésének módjáról rendelkezik.

A parlamenti szavazást tíz nappal a Görögországot 2010 óta hitelező Európai Unió és Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőinek soros athéni látogatását követően tartották meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.