Gazdaság

Félnek a CSOK-osoktól az ingatlanfejlesztők

A lelkesedés óriási volt, egyelőre mégsem tűnik igazi sikertörténetnek a CSOK. Az ingatlanközvetítő szakemberek szerint a legnagyobb gond az, hogy a várakozásokhoz képest lassan zajlik a támogatás odaítélése és kifizetése, ami miatt viszont a kivitelezők kerülnek rendkívül nehéz helyzetbe.

A használt lakások piacán alig érezni a hatását, de az új építésű ingatlanoknál is elmaradt a roham – így összegezte a Balla Ingatlanirodák tulajdonos-ügyvezetője Balla Ákos a Családok Otthonteremtési Kedvezményével (CSOK) kapcsolatban kialakult helyzetet. A lelkesedés hiányánál azonban vannak nagyobb gondok is.

Mit mutatnak a számok?

A Balla Ingatlanirodák saját felmérése szerint megkérdezett több mint ezer ügyfelükből csak 16,6 százaléka veszi vagy venné igénybe a CSOK-ot új építésű ingatlan megvásárlása esetén. Aki igénybe veszi, azok közül a legtöbben (7 százalék) két gyerekre igényeltek vagy igényelnének támogatást, míg egy gyermekre 5,7 százalék.

A legkisebb arányban azok élnek a CSOK lehetőségével, akiknek három gyermekük van, az ő arányuk 3,9 százalék. Ők azok, akik a 10+10 milliós támogatással élhetnek. Az ingatlanos szakemberek gyakorlati tapasztalatai is azt mutatják, hogy erre a 10+10-es megoldásra mérsékelt az igény. A vevők inkább a használt CSOK iránt érdeklődnek nagyobb számban.

A szeptemberi államtitkári tájékoztató szerint egyébként az év első hét hónapjában, azaz augusztusig 14 240 igénylést nyújtottak be CSOK-ra,összesen 38,3 milliárd forint értékben. Ez nem kicsi összeg, a várakozásoktól azonban, úgy tűnik, elmarad. Igaz a felfutást a kormány 2017-re prognosztizálja.

Hasznos változtatások

Elképzelhető, hogy a kissé visszafogott érdeklődéssel és persze a felmerülő problémák korrigálásának szándékával magyarázhatók azok a néhány hete bejelentett változtatások is, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a még nem elkészült társasházi lakásokra is igényelhető már a támogatás, azt megelőzően, hogy az ingatlant használatba vennék.

Ez eddig valóban problémát jelentett: a Balla Ingatlanirodák ingatlanközvetítőinek tájékoztatása szerint az ilyen új építésű társasházi projekteknél gyakorlatilag elestek a CSOK-osok a lakásvásárlási lehetőségtől. Hiszen mire elkészül a társasház, azaz igényelhetnék a támogatást a CSOK-osok, addigra minden lakás elkel. Utóbbi oka az, hogy mára rendkívül jelentőssé duzzadt az igény az új építésű lakásokra, és az árak is versenyképesek az újszerű lakóparki lakásokkal.

Csak az odaítélés lehet hamarabb, a pénz továbbra is utólag jön

Ugyanakkor arra felhívta a figyelmet Balla Ákos, hogy a könnyítés révén csak a támogatás odaítélése történik meg hamarabb, a kifizetésekre továbbra is csak akkor kerül sor, ha elkészül a lakás. Tehát a CSOK nem úgy működik az új építésű ingatlanok vásárlásánál, mint egy bankhitel, amit igénybe lehet venni már az építés során. Valakinek előfinanszíroznia kell a folyamatot, amit vagy a vevő, vagy a beruházó tesz meg.

Annyival gyorsult a folyamat a változtatás révén, hogy nem akkor indul az ügyintézés, amikor megvan a használatbavételi engedély, hanem még ezt megelőzően.

Kitörési pontot itt az jelenthet, ha egyes pénzintézetek átmeneti finanszírozást biztosítanak az ügyfeleknek addig, amíg kifizetésre nem került a CSOK – tette hozzá.

Balla Ákos szerint persze nem is állnak sorba az új építésű lakásoknál a CSOK-osok. De a nagyobb, családok számára megfelelő méretű és szobaszámú új építésű lakásoknak nem is igazán a támogatásból vásárlók lennének a célpontjai, azok árai miatt.

Bizonytalanság és kivárás

Egyelőre tehát csak mérsékelten érezni a CSOK jelenlétét az ingatlanpiacon. Balla Ákos véleménye szerint leginkább az agglomerációban, a családi házas építkezéseknél lehet majd találkozni a CSOK hatásával, hiszen itt (a családi házak és ikerházak piacán) rövidebb a kivitelezési periódus, mint a társasházaknál.

Most azonban még az a helyzet az új építésű családi házaknál, hogy a legtöbben csak várnak a CSOK-ra, holott a szerződéseket már hónapokkal ezelőtt aláírták – jelezték a Balla Ingatlanirodák közvetítői. Ők már többször is találkoztak azzal a helyzettel, hogy háromgyermekes családok igénybe veszik a 10+10 milliós CSOK-ot új építésű ingatlan vásárlásához, de annak ellenére nem jutnak hozzá a támogatáshoz, hogy áprilisban, májusban már aláírták a szerződést.

Az érdi iroda vezetője, Hártó Regina szerint emiatt egyelőre nem nagyon érezni hatást a CSOK-kal kapcsolatban, nincsenek igazán tapasztalataik. Ő eddig mindössze egyetlen esetről tud, ahol az igénylő megkapta a támogatást. Mint mondta, az a legjellemzőbb, hogy hónapokon keresztül csak húzódik az ügy, az igénylők és a beruházók pedig csak várnak.

A Szigetszentmiklósi iroda vezetője, Marosvölgyi Gabriella szerint a szerződéseket rendszeresen visszadobják a bankok különböző kifogásokkal, hiánypótlásra hivatkozva, módosításokat kérve. Az okok különfélék, nyilván minden helyzet más és más, adódnak problémák az ügyfelekkel, azonban az ingatlanosok mégis különösnek tartják a folyamat akadozását.

A kivitelezők már nem szeretik a CSOK-osokat

A Dunakesziben lévő iroda vezetője, Kovács Péter is úgy látja, hogy  a kezdeti lelkesedés után a kifulladás jelei láthatók a CSOK körül. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a fejlesztők most már vonakodnak odaadni a nagy értékű, új építésű ingatlanokat CSOK-os vásárlóknak, mert nem látják biztosítva azt, hogy belátható időn belül meg is kapják a vételárat.

Hártó Regina is azt hangsúlyozta, hogy sajnos az elmúlt hónapok rossz tapasztalatai miatt a kivitelezők egyre kevésbé szeretik a CSOK-os vásárlókat, és sokszor kérik azt az ingatlanközvetítőtől, hogy ne hozzanak olyan vevőket, akik támogatásból szeretnének új építésű ingatlant vásárolni.

A fejlesztők ugyanis “nem tudnak fél éveket várni” egy-egy támogatás odaítélésére – tette hozzá. De nem csak az a probléma, hogy hónapokra megakasztja az építkezést a késlekedő támogatás, hanem hogy ezáltal lehetetlen helyzetbe kerül a kivitelező. Akadnak már olyan fejlesztők, akiknek több projektjük is áll a CSOK miatt, mert odáig sem jutott el a bank az ügyfelekkel, hogy aláírják a hitelszerződést.

Egyelőre tehát azt sem tudják, hogy pontosan mennyit kell várni a támogatás odaítélésére, mi lenne a dolgok normális menete. Hártó Regina szerint az egyetlen általa ismert esetben, ahol már történt folyósítás, hosszú hónapokat kellett várni, melynek során több módosításra is sor került, rendszeresen merültek fel problémák, mert mindig közbejött valami változtatás. Ráadásul többször úgy tűnt a folyamat során, hogy meghiúsul az ügylet. Az ilyen helyzeteket látva pedig érthető a kivitelezők vonakodása a CSOK-os vevőkkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik