Gazdaság

Véget ért az aranykor, cudar idők jönnek a világgazdaságban

2015-ben jelentősen lelassult a vagyon növekedése a világban – olvasható az Allianz hetedik Globális Vagyonosodási Jelentésében.

  • Japánt kivéve egyedül az ázsiai régió növekedett dinamikusan
  • Az iparosodott országokban a háztartások az alacsony kamatlábak ellenére sem szívesen vesznek fel újabb kölcsönöket
  • Az egy főre eső nettó pénzeszközállomány tekintetében Magyarország megőrizte a 30. helyét a világrangsorban
  • Bár csökkent a globális egyenlőtlenség, sok iparosodott országban a növekedés gyümölcsét csak a legfelsőbb társadalmi réteg élvezi

A jelentés mindössze 50 ország háztartásainak vagyoni és adóssághelyzetét elemzi. A jelentés alapján úgy tűnik, hogy véget ért az aranykor: 2015-ben mindössze 4,9 százalékkal emelkedett a globális pénzeszközök összértéke, és ez éppen csak meghaladja a gazdasági aktivitás növekedési ütemét.

A lassuló növekedési ütem Európát, az Egyesült Államokat és Japánt sújtotta a leginkább. 2015-ben a növekedési ráta alig felére esett vissza Nyugat‑Európában (3,2 százalék) és az Egyesült Államokban (2,4 százalék).

Ázsia (Japán nélkül) a spektrum másik szélén foglal helyet, ahol a pénzeszközállomány 14,8 százalékkal bővült. A világ többi országához képest a régió előnye tovább nő. Ez a világ másik két feltörekvő régiójára, Latin-Amerikára és Kelet-Európára is igaz, ahol a növekedés mindössze fele volt az ázsiainak.

Már régen véget ért az a korszak, amikor ezek a régiók tartani tudták a lépést ázsiai vetélytársaikkal. A globális pénzügyi vagyon 155 billió eurós összértékéből Ázsia (Japán nélkül) 2015-ben 18,5 százalékkal részesedett. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy a régióban összpontosuló eszközök aránya 2000 óta több mint háromszorosára nőtt, hanem azt is, hogy mára már meghaladta az euróövezet részesedését (14,2 százalék).

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik