Gazdaság

Betámadta a piacot a Lidl

lidl (Array)
lidl (Array)

A Penny Market egyik VIII. kerületi – Hős utcai – boltja riválist kap. Valószínűleg a Batthyány téri Spar is. Mindkét üzlet közelében új Lidl nyílhat – írta a Mindenár.hu.

A VIII. kerületben a Hungária körút, a Százados út és a Hős utca által határolt területen lévő Penny Markettől pár méterre már folyamatban van egy építkezés, amelynek keretében új Lidl-egység épül – erősítette meg információinkat a boltlánc. A portál úgy tudja, az épület a hónap végére lesz szerkezetkész állapotban, azaz akár már az idén átadhatják.

Várhatóan Buda belvárosában, a Csalogány utcában – a Batthyány téri Spar közelében – is lesz egy Lidl, utóbbiról egyébként már idén májusban írt a Népszabadság és az Index is.

A Csalogány utcai Lidl építése minden bizonnyal sínen van, hiszen a kerület polgármestere, Láng Zsolt a június 3-i közgyűlésen azt mondta, hogy az érintett a területen lakások és irodák épülnek, valamint egy szupermarket, amelynek létesítését a II. kerület nem tartotta szerencsésnek.

Az építkezést nem lehet megtiltani, mivel ott mindig is építési telek volt, az ügyet kezelő Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal azonban felmentést adott a plázastop alól. Tudomásunk szerint az OTP lakóházat tervez oda, az épület aljában pedig egy Lidl áruház nyílna” – mondta akkor Láng Zsolt.

Két hete írtuk, hogy Újbudán, a Fehérvári út és a Galambóc utca sarkán is Lidl épül.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik