Gazdaság

Varga így javítaná a magyar cégek versenyképességét

Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(960x640).jpg (Array)
Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(960x640).jpg (Array)

Arra törekszünk, hogy érdemben javítsuk a hazai nagyvállalatok versenyképességét – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a zalaegerszegi a Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. kapacitásbővítő beruházásának bejelentésekor.

A munkahelyteremtő és új technológiákat megvalósító fejlesztéshez a Nagyvállalati Beruházási Támogatás révén mintegy 90 millió forinttal járul hozzá a kormány.

Nemzetgazdasági érdekeink azt diktálják, hogy támogassuk azokat a nagyvállalatainkat is, amelyek az uniós előírások miatt ezekből a pályázati támogatásokból nem részesülhetnek – emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy a tavaly először útjára indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás-programra tavaly 3, idén pedig a forrást megötszörözve 15 milliárd forintot biztosított a kormány.

A támogatási forma hasznosnak bizonyult és elérte célját, ezért döntöttünk a folytatás mellett — szögezte le Varga Mihály. Kiemelte: a 2015-ben támogatást nyert vállalatok legtöbbje új, innovatív, sok esetben a világ élvonalába tartozó technológiát vezetett be, jelentősen emelve ezzel az általuk előállított termékek hozzáadott értékét. Az új technológiák közül van, amely egész Közép-Kelet-Európában egyedülálló, ezért ezekkel a fejlesztésekkel a cégek erősíteni tudták beszállítói pozíciójukat, illetve exportképességüket.
A zalaegerszegi beruházás bejelentésével a támogatási program második szakaszát indította el a miniszter. Az idei évre biztosított 15 milliárd forint forrásból 3,3 milliárd forint támogatásról már döntés született. Ez 5 magyar vállalatnak jelent további fejlődési lehetőséget.

Varga Mihály leszögezte: a cél az, hogy minél több olyan hazai nagyvállalatunk legyen, amelyik egyrészt eredményesen vesz részt a nagy értékláncok munkájában, másrészt önálló exportra képes.

16 fő – 88 millió forintos támogatásért

Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. 88 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kap. Ennek segítségével több mint 350 millió forint értékű beruházást valósítanak meg, amelynek köszönhetően 16 fővel emelkedik a cég dolgozóinak száma is.

A szaktárca vezetője beszédében – munkaerő-piaci kérdéseket érintve – kitért arra is, hogy az NGM kész lépéseket tenni a Palóc Nagykereskedelmi Zrt. bajba jutott dolgozóinak támogatására. Egyrészt biztosítani kell, hogy az érintett munkavállalók megkapják elmaradt bérüket, másrészt ha nem garantálható tovább a foglalkoztatásuk, segíteni kell őket az elhelyezkedésükben. A cég által érintett 6 megyében jelenleg több mint 1200 üres, betöltetlen kereskedelmi álláshely van, így van lehetőség a dolgozók többségének álláshoz juttatására. Az egyeztetések az érintettekkel jelenleg is zajlanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik