Gazdaság

Négynapos munkahét jöhet, hamarosan Magyarországon is

A digitális technológiák terjedése átalakíthatja a hazai cégek munkarendjét. A változás oka a cégekre nehezedő, fokozott teljesítménynyomás, de az új folyamatok egyben komoly lehetőséget is jelentenek a cégvezetők, humánerőforrás-menedzsment szakemberek és a munkavállalók számára. A munka fogalma átalakul, a kihívásokra friss, új, izgalmas válaszokat egy hazai rendezvényen kaphatnak az érdeklődők.

Távolinak és utópisztikusnak tűnhet innen Magyarországról az, hogy robotokkal dolgoztassanak, pedig közelebb vagyunk a változáshoz, mint gondolnánk. Az exponenciális technológiák – mint a robotika, az automatizáció, a mesterséges intelligencia vagy a 3D nyomtatás – már itthon is elterjedőben vannak. Ennek eredménye, hogy Magyarországon is van már olyan cég, amely a munkafolyamatok automatizálása miatt átalakítja munkarendjét és tudatosan készül a négynapos munkahétre. Az ötödik nap pedig a kötelező továbbképzésé lesz.

Ezek az állások szűnhetnek meg 10 éven belül

Több call centerben is előfordulhat, hogy kérdésünkre automata válaszol és a magyarországi gyártósorokon is egyre több robot áll helyt az emberek mellett. Ez a folyamat pedig csak gyorsulni fog. Tíz éven belül fokozatosan megszűnnek az újságkihordó, könyvtáros, pénztáros, raktáros, diszpécser, gyors-és gépíró, telemarketinges szakmák. Ezek helyét robotok és intelligens rendszerek veszik át. Ezzel párhuzamosan persze újak is születnek: ilyen lehet a 3D ezermester vagy a városi kertész.

Hihetetlen teljesítménynyomás nehezedik a cégekre és az egyénekre is – állapította meg az Aon Hewitt, a világ legnagyobb humánerőforrás cégének hazai cégvezetője, a Singularity University budapesti nagykövete, Veres Rita.  Miközben az exponenciális technológiák rohamos fejlődése miatt átalakulnak az iparágak, az üzleti modellek, új kihívások és új távlatok is nyílnak a munkavállalók és a munkaadók előtt. A felső vezetőknek, humán szakembereknek és a dolgozóknak egyaránt fel kell készülniük arra, hogy a munka hagyományos definíciója meginog,új szakmák születnek, régiek tűnnek el, más tehetségeket kell új módszerekkel megtalálnunk, képeznünk és innovációra sarkallnunk. Erre pedig nem lesz több generációnyi időnk.

Az új és ismeretlen kihívásokra egy hazai, szakmai rendezvény, az október 27-i HR Fest 2016 segíthet választ találni. Többek között azzal, hogy felhívja a figyelmet: a jövő munkaerő-piaci kihívásaira a HR-nek, a marketingnek, a kommunikációnak és a vezetőségnek közös erőfeszítéssel kell majd választ találnia.

Nem elég mondani, bizonyítani is kell

Az esemény nem csak szakembereknek szól, hanem mindenkinek, aki hatással van a szervezetekre. Arra keressük majd a választ, hogy a következő három-öt évben milyen változásokat kell majd a cégeknek végrehajtaniuk ahhoz, hogy megtalálják, és meg is tudják tartani a tehetséges fiatal és tapasztalt kollégákat.

Például nagyobb szabadságközpontú munkakörnyezet biztosításával, ami azt jelenti, hogy az emberek identitásuknak és személyiségüknek nem csak egy csekély változatát élik meg a dolgos hétköznapokban, hanem egész énjükkel, személyiségükkel jelen tudnak lenni a munka során is.

Vagy, hogy nem elég azt mondani, hogy törődünk a munkavállalókkal,ezt be is kell tudni bizonyítani azzal, hogy a szervezeti struktúra mennyiben támogatja az embert és mennyiben a teljesítményt.

Példákkal operálnak

Emellett bemutatnak számos nemzetközi és hazai példát, valamint a tudásmegosztásra is biztosítanak lehetőséget. Illetve tanácsokkal látják el a jövő vezetőit, többek között felhívva a figyelmüket például arra, hogy a vezetők és alkalmazottak közötti távolság lecsökken, hiszen az eredményes piaci versenyhez az emberek válnak a legfontosabbá a vezetők eszközkészletében.

A munkavállalóknak pedig azt a tanácsot adják, hogy álláskeresésénél a kompetenciák és lexikális tudás mellett mutassák meg a kreativitásukat és alkalmazkodóképességüket is, mert ezek jelenthetik a toborzói piacon az új időszámítást – hangsúlyozta a HR Fest társalapítója, Tóth Gergely.

A HR Fest résztvevői találkozhatnak azoknak a cégeknek a vezetőivel is, akiknek sikerült elkötelezetté tenniük a munkavállalóikat, hiszen az idei év Legjobb munkahely díjait is a HR Festen adják majd át. Emellett a Colibri Internship Awardsdíjátadót is a rendezvényen tartják meg, melynek keretében idén második alkalommal választják meg a legjobb gyakornoki programokat kínáló cégeket a közönség és a szakmai zsűri véleményei alapján.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik