Gazdaság

Munkaerőhiány: a Dunántúlon kritikus lehet a helyzet az áruházláncoknál

tesco (tesco)
tesco (tesco)

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány a kereskedelemben amiatt, hogy a szakképzett munkaerő nyugatra vándorol. A Pénzcentrum.hu szerint az élelmiszerláncok állásajánlatait böngészve jól látszik, hogy az ország mennyire megosztott ebből a szempontból. Közelebbről pedig a legnagyobb foglalkoztató, a Tesco példáján keresztül érzékeltették a dolgot.

A brit üzletláncnál a legnagyobb üresedés jelenleg a régiók közül Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, valamint Nyugat-Dunántúlon van az áruházláncnál. A 3 régió, köztük Pest megye és Budapest a maga 197 ajánlatával, 284 hirdetést listáz – ez az összes betöltetlen pozíció 80 százaléka.

Megyékre lebontva még inkább kirajzolódik az ország Kelet-Nyugati megosztottsága. Pest megye és Budapest után ugyanis Győr-Moson-Sopron megyében, illetve Veszprém megyében keresik a Tescónál jelenleg a legtöbb új munkavállalót. A városok listáját Budapest vezeti, aztán Dunakeszi, Budakeszi, Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron keresi a legtöbb Tesco-dolgozót, többnyire szakeladót, pénztárost, és árufeltöltőt.

A portál szerint ha azt nézzük, hogy az áruházlánc egyetlen hiper- és szintén egy szupermarkettel van csak jelen a 61 ezer lakosú Veszprémben, akkor a 9 betöltetlen pozícióval ott igencsak kritikus a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik