Gazdaság

Így adóztatná meg a Facebookot Varga Mihály

Megvan a stratégia az internetes óriások ellen, a magyar javaslat neve: Google-adó.

A nemzetgazdasági miniszter Pozsonyban, az európai uniós (EU) tagállamok pénzügyminisztereinek informális találkozóján vesz részt.

Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar – a visegrádi négyek által is támogatott – javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozások adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza. Ezek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltató számára történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért

– mondta Varga Mihály.

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után.

A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de persze nemcsak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen” – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik