Gazdaság

Putyin: Oroszország anyácska nem szorul külföldi hitelre

Vlagyimir Putyin szerint az orosz államháztartás egészséges és képes finanszírozni a költségvetést “anélkül, hogy csatlakozna a hitelpiacokat megrohanó fejlődő országokhoz”.

Az orosz elnök a Bloombergnek adott interjúban pénteken kijelentette: kölcsönre jelenleg nincs szükség, a kormány 100 milliárd dolláros tartalékalappal rendelkezik, és a költségeket tekintetbe véve a hitelfelvétel most értelmetlen lenne.

Az orosz készpénztartalék, beleértve két állami vagyonalap eszközeinek nagy részét, eléri a 400 milliárd dollárt, ami legalább fél évig fedezi az ország külkereskedelmi szükségleteit – tette hozzá Putyin.

A rubel, az emelkedő olajár által támogatva, az idén 12 százalékkal erősödött. Putyin egy júliusi nyilatkozatából a piacokon arra következtettek, hogy az elnök devizavásárlások révén a rubel gyengítését várja a jegybanktól, hogy javítsa az orosz vállalatok versenyképességét és növelje a rubelben elszámolt állami devizabevételeket.

Az euróövezet jövőjéről Putyin úgy vélekedett: nem zárható ki, hogy a zóna egy nap összezsugorodik, ha az erősebb tagok szorosabbra akarják zárni soraikat. Ebben az esetben erősödne az euró, ami az orosz tartalékok felértékelődését is magával hozná.

Oroszország devizakészleteinek 40 százalékát euróban tartja, ami világosan bizonyítja, Moszkvának nem érdeke, hogy az euróblokk összeomoljon – mondta az elnök.

Az olajárról Putyin kifejtette, hogy Oroszországnak és az OPEC-nek, amelyek együtt a világtermelés felét adják, ésszerű lenne megállapodnia a termelés befagyasztásáról. Irán részvétele is megoldható lenne, “mert a gazdasági ésszerűség és logika azt diktálja, hogy kompromisszumra kell jutni”.

Irán korábban kijelentette, nem csatlakozik ilyen megállapodáshoz, amíg exportja nem éri el a szankciók bevezetése előtti szintet. Putyin szerint lehetővé kellene tenni, hogy Teherán növelje termelését, és jelezte, hogy a G20 kínai értekezletén fel fogja vetni a kérdést Mohammed bin Szalman szaúdi trónörökösnek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik